Kiderült, kit kergettek a múlt héten a TEK-esek

Baranya - szerző: HH

Negyedmilliárdos marihuánaüzlet szervezője lépett meg pénteken Budapesten, végül Baranyában veszett nyoma. A Pécsen és a megye több pontján le-föl járkáló rendőrkocsikról oldalunkon is beszámoltunk, most kiderült az is, hogy kit kerestek.

 

 

Mint kiderült, az ügy összefüggésben van azzal a fővárosi fogással, ami során sporttáskákba pakolva 81 kiló marihuanát és számos, tárolásra használt kocsit foglaltak le a rendőrök. Két férfit elfogtak, de az ügylettel gyanúsított 33 éves, Grubacs Igor elmenekült. Baranyáig követték, majd itt nyoma veszett, a kocsit hátrahagyva valószínűleg külföldre szökött a zöldhatáron át. A horvátországi születésű magyar állampolgár ellen elfogatóparancsot adtak ki.

 

 

Grubacs volt egyéként az a szerencsétlen, aki néhány éve harmadmagával egy bankautomatát akart ellopni, de miután egyik társuk elájult a rabláshoz használt benzinmotoros flex kipufogógázától, nem tudtak rendesen elmenekülni, mert nem ismerte, hogy működik az automata váltó. Végül úgy buktak le, hogy a saját nevükön lévő, hátrahagyott kocsin lopott rendszám volt.

 

A férfi ellen most körözés van érvényben, így ha látta, vagy tudja hol van, értesítse a rendőrséget. Egy megosztással is sokat segít!