Kidőltek az utolsó matuzsálemek is – VIDEO

Helyi - szerző: KT

Három órási fát döntöttek ki a buszmegálló körül. A vágás oka, hogy a több, mint ötven éves jegenyék belseje már rothadásnak indult.  

 

A biztonságos 30-35 évüket jóval túlélő, kimondottan forgalmas területen lévő fák egészségi állapotát szakértők vizsgálták meg. Mivel azok száraz ágai már az elmúlt években is rendszeresen hullottak és a tápanyagfelvételük is elégtelen volt, a szakértők visszavágásuk és megcsonkításuk helyett kidöntésük mellett határoztak. Az előrelátó intézkedés segít megelőzni az ahhoz hasonló a károkat, amik a korábbi évek baleseteiben keletkeztek. A döntés idején az adott útszakaszt lezárták.  

 

A legemlékezetesebb eset 2012-ben volt, amikor egy hasonló korú és méretű, szintén rossz állapotban lévő fa dőlt ki, tetemes károkat okozva a maga alá temetett piaci sátrakban és bódékban. A most kivágott fák elmetszett törzsén is jól látható, hogy közel feléig szivacsosak, korhadtak. Egy esetleges tavaszi, nyár eleji vihar a levélzet miatt megnövekedett felületű fákat könnyen kidönthette volna.  

 

Hasonló favágásra a közeljövőben is sor kerülhet: a víkendtelepről számos bejelentés érkezett nagyméretű fákról, amik vagy korukból adódóan vannak rossz állapotban, vagy méretük miatt valami módon a közlekedést akadályozzák. Ezeket a városgondnokság megvizsgálja és határoz a velük kapcsolatos teendőkről.  

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.