A csepeli szabadkikötőbe viszik a május 29-i balesetben elsüllyedt, majd kedden kiemelt Hableány turistahajót, ahol hajózási, nautikai és műszaki szakértők, valamint az ügyészség munkatársainak bevonásával vizsgálják a roncsot – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Gál Kristóf elmondta, Csepelen már napokkal ezelőtt kialakították a helyszínt a szemléhez, amelyet viszont már a mentéssel egy időben megkezdtek, hogy a kiemelés során keletkezett elváltozásokat is rögzíteni tudják.
A mentés alatt négy holttestet emeltek ki, azonosításuk folyamatban van, de vélelmezhetően az egyik halott a hajó magyar kapitánya, egy másik pedig az egyetlen gyermek utas – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy még négy embert keresnek. A belügyminiszter kérésére megduplázták a keresésben részt vevő rendőrök számát, akik már csak négy holttestet keresnek.
A balesettel összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást, jelenleg egy gyanúsított van, a szállodahajó ukrán kapitánya. Hétfőn a Viking Sigyn szállodahajó – egyéb okok miatt – ismét Magyarországra érkezett, és mivel szükségessé vált új bizonyítékok beszerzése, valamint a tényállás teljes körű tisztázása, a rendőrség új szemlét tartott a hajón. Ennek során olyan bizonyítékot szereztek, amely vélhetően teljesebb képet ad a történtekről.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.