Helyi - szerző: HH

Kikapcsoltatott telefon, betiltott kérdések, videóra vett közönség, megtapsoltatott felszólalók – így telt a Tisza harkányi gyűlése

Sajátos fórumot tartott a Tisza párt a közelmúltban Harkányban: nem lehet felállni és nem lehet feltenni kérdéseket. Szigorúan hangzik, de nyilván érzitek a hangulatot – szögezte le Kapronczai Balázs megbízottja a párt szigetvári jelöltjének közelmúltbeli fellépése előtt a művelődési házban.

A sajtószabadságot is hirdető párt nagyjából ötven-hatvan fős gyűlésén a helyi, kedvtelésből tevékenykedő fotóst kizavarták, a telefonokat meg nem nevezett eseményekre hivatkozva kikapcsoltatták és a felvételek készítését is betiltották, az est hanganyagát azonban egy kilépés mellett döntött, korábbi követője elküldte lapunknak. Helyiek közül nagyjából 10-15 fő volt jelen.

A 40 perces gyűlésen a tagok rendre azt bizonygatták, hogy egyre többen keresik őket. A kevésbé lelkesítő beszédek mellett Kapronczai a szokásos panelekkel, közhelyekkel állt elő kissé szétszórtnak tűnő beszédében.

Az összejövetelen Jencsik Tímea elmondta: a párt harkányi szimpatizánsai sorában 16 fő foglal helyet. Szász Beáta, a siklósi aktivistákat tíz, később öt főben jelölte meg.  Mint Alsószentmártont, Mattyot és Drávaszabolcsot gyengébb körzetnek nevezve elmondta, ugyancsak ők hoztak létre ott is szigeteket.

A drávaszabolcsi Jovánovics László ezzel szemben szerint ők százhetvenen vannak, de napi szinten tömegek mennek hozzá és azt látja, hogy meg fogják nyerni a választásokat nem csak helyben, de országszerte is. Jencsik újra megismételten kifejtett meglátása szerint a szövetség együtt erős – melynek ezek szerint Drávaszabolcs adja a térségi központját.

Mint Kapronczai Balázs, a párt szigetvári jelöltje beszédében visszatérően a szigetvári tánciskolát emlegetve elmondta: mindig is figyelemmel kísérte a politikát és fontos volt neki az ország, ő maga Szentlőrincen személyesen is találkozott Magyar Péterrel, akit nagyon tisztel. Terveiről, elképzeléseiről minden konkrétumot mellőzve általános megállapításokat tett, illetve azt szeretné, hogy ami nem történik, változzon meg, és ha Péter jön, minden egyes alkalommal ott fog állni a sarkában.

Az elmúlt néhány évben épített és benépesített, Siklós és Harkány legnagyobb adófizetőivé vált cégeinek is otthont adó ipari park árnyékában a szigetvári jelölt azt bizonygatta: hiába keresi, nem talál, mert nem létezik munkahelyteremtő beruházás. Arról ez esetben sem szólt, hogy milyen elképzelései lennének e téren.

Mint a párt közvetett utasításokból álló rendszerével kapcsolatban elárulta, minden járásban kijelöltek egy vezetőt, valamint egy ezeket is összefogó felettest, akinek szintén egy másik személy ad fentről utasításokat, hogy mi is legyen. Mint név említése nélkül kiemelte, egy baranyai roma képviselőjelölt 42. helyen áll egy általa ismert listán, így biztos befutó, és együtt lángosozik vele a közeljövőben.

Beszédében felismerhető volt, hogy a félelem, a munkahelyteremtés, az infrastruktúra, az egyre több támogató volt a fő üzenet. Sajnos az egyedi vagy térségre szabott üzenetek átadása hiányában, valamint a beszéd széteső koherenciája miatt az kevésbé sikerült hatásosra, mint korábban, a saját városában. Ez betudható annak is, hogy saját bevallása szerint napi négy települést kell teljesítenie, a harkányi találkozó pedig már este volt.