Egy újabb sikeres pályázatot jelentettek be pénteken a siklósi kórházban, melynek keretében kistérségi egészségfejlesztési iroda nyílik mintegy 122 millió forintból.
A Siklósi Kórház Nonprofit kft. 2012 nyarán nyújtotta be a TÁMOP-6.1.2-11/3 „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok a kistérségben” konstrukcióban a “Tenkes Egészségkert” elnevezésű programját, mely kedvező elbírálást kapott.
A tájékoztatót a tulajdonos részéről megjelent Barta Tamásné nyitotta meg, aki köszöntőjében méltatta a siklósi kórház vezetőit és dolgozóit és jó egészséget és sok sikert kívánt a projekt sikeres végrehajtásához, majd átadta a szót az intézmény igazgatójának.
Kanizsai István kiemelte, hogy a régiónk lakosságának egészségügyi állapota és a közlekedési viszonyok rosszak, és ennek is betudható, hogy a környéken magasabb a pszichoszomatikus betegségeknek aránya, és ezzel a pályázattal ezeket a dolgokat próbálják meg majd orvosolni és nagyon reméli, hogy a végén érezhető haszna lesz.
Megköszönte munkatársainak és a civil szervezeteknek, hogy olyan sokat dolgoztak, hogy ez egy jó dolog lehessen; majd a környék polgármestereinek együttműködését kérte a háziorvosok programba való bevonására. Kiemelte még, hogy nagyon sokkal tartoznak a tulajdonosnak is, akinek a sikeres lobbitevékenysége is elengedhetetlen volt.
Ezek után Antóni Gabriella projektmenedzser és Feledi Zsuzsanna szakmai vezető ismertette részletesen, hogy pontosan mi is valósul meg a “Tenkes Egészségkert” program keretében.
Az egészségfejlesztési iroda (EFI) működtetésével létrehozzák a siklósi kistérség egészségfejlesztési intézményét, illetve rendszerét, melyben célzott figyelmet, és egészségnevelési-, fejlesztési-, beavatkozási lehetőséget is kapnak a magas életmódi rizikóval élők. Ezzel az egyénre, családra, egészségügyi rendszerre, társadalomra eső egészségterhek nagysága csökkenthető.
Az EFI színes programokat szervez, (ingyenesen szűrővizsgálatok, egészségnapok, felvilágosító előadások, testmozgást ösztönző programok, drog – alkohol prevenciós előadások, betegklubok stb.) a kistérség településeinek (polgármesterek, háziorvosok, külső partnerek) közreműködésével. A fő cél a lakosság életminőségének javítása, egészségben eltöltött életévek növelése, pozitív életszemlélet elterjesztése, életmódváltás elérése.
A 100%-os támogatási arányú pályázat 121.955.646 forint teljes forrást jelent. Az EFI iroda, a Siklósi Kórház Nonprofit Kft. gazdasági épületében kapott helyet, itt fogadják a pácienseinket és itt végezik az adminisztrációs feladatokat is. Az EFI irodához tartozik egy klub helység, ahol rendszeresen rendeznek majd betegklubokat, előadásokat, és különböző rendezvényeket.
Az iroda nyitva tartási ideje: Hétfő – Péntek: 7:30 – 15:30
Elérhetősége: 06/72/352-411; siklos.efi@gmail.com
A programokból szemezgetve:
– Rendőrségi drog prev. és bűnmegelőzési isk. program – Harkány, Drávaszabolcsi K. ált. iskola
– Karate – Damashi Küzdősport egyesület – klub foglalkozás – Siklós
– Foci edzések és túrák – Újpetre Községi SE – klub foglalkozás – Újpetre
– Asztalitenisz – Beremendi Építők SE – klub foglalkozás – Beremend
– Kézilabda „öreglányok” – Pelikán Klub – klub foglalkozás – Siklós
– Lovaglás „Apró paták” Lovas SE – klub foglalkozás – Siklós
– Dohányzás-leszokás támogató csoportok – Siklós EFI
– Dohányzás-leszokás támogató önsegítő 2 csoport – Siklósi kórház
– Alkohol leszokást támogató önsegítő csoport – klub foglalkozás – Siklós
– Krízis helyzetűek önsegítő csoport – klub foglalkozás – Harkány
– Krízis helyzetűek önsegítő csoport – klub foglalkozás – Nagyharsány
– Szülő klub – klub foglalkozás – Drávaszabolcs
– Idősek közösségben tartását, aktivitás őrzését szolgáló klub – Beremend
– Szenvedélybetegsége megelőzése „Napforduló” Szociális és drog prev. egyesül. – klub foglalk. – Siklós
– Étrendi tanácsadás – Siklós EFI
– testmozgás tanácsadás – Siklós EFI
– Háziorvosi kardiológiai szűrés – Vokány, Kémes
– Mozgás- és érzékszervi szűrés – Villány, Márok
– Szív és érrendszeri betegségek megelőzése előadás – Kovácshida
– Diabetes klub – Siklós EFI
– Szív- és érrendszeri betegklub – Siklós EFI
Augusztustól 6 milliárd forintos kerettel indul a Vállalkozó Start II. Program. A támogatás keretében az induló egyéni,...
A Baranya megyei lánglovagok egyszer tűzesethez, tizenegy alkalommal pedig műszaki mentéshez vonultak, míg négy jelzés tévesnek bizonyult...
Az ünnepi hosszú hétvége sem múlt el halálos baleset nélkül. Magyarország útjain legalább öten vesztették életüket. Péntek délelőtt...
Kegyes volt az időjárás a harkányi gasztro- és gyermeknapi programokhoz. A szombat délutáni rendezvény alkalmával került sor...
Nem volt ötös a lottón, így a jövő héten már 850 millióért lehet befizetheti a bolondok adóját....
Mint mindig mindenhol, a Bartók utcában is azonnal megkezdte a Baranya-Víz a gondozásukban álló harkányi hálózat oly...
Pünkösd vasárnap és hétfőn ingyenes a parkolás Harkányban - hívta fel a figyelmet Márton Béla. Aprót dobálni...