Koncert után lövöldözött, vádat emeltek ellene

Baranya - szerző: HH

A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt négy férfival szemben, akik 2019 novemberében egy pécsi koncert után összeverekedtek és egyikük egy gázpisztolyból több lövést is leadott.

 

A vádirat szerint a férfiak 2019. november végén Pécs egyik rendezvényközpontjában tartott zenés eseményen vettek részt. Annak végén, a hajnali órákban találkoztak egymással a szórakozóhely terem részéből kilépve, szóváltásba keveredtek, a köztük lévő rossz viszony, korábbi bántalmazás és egyéb sérelmek miatt.

 

A szóváltás során két vádlott a kezükben lévő üveget dobta a másik két vádlott felé, illetve egyikük valamivel meg is szúrta az egyik férfi jobb combját. A kölcsönös szidalmazás és hangoskodás során az egyik üveggel megdobott férfi elesett, a széttört üvegszilánkon megcsúszott, majd a nála lévő gázriasztó pisztolyból két lövedéket kilőtt a támadói felé.

 

A lövés után ketten elmenekültek, a többiek pedig a helyszínen várták meg a rendőrség kiérkezését.

 

A vádlottak nyilvános rendezvényen tanúsítottak kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást, mely másokban megbotránkozást, riadalmat keltett. Őket a Pécsi Járási Ügyészség csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja, amiért három évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.