KSH statisztikák mozgatják ma a piacot

Gazdaság - szerző: GR

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012 negyedik negyedévében 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gazdaság teljesítménye 2012-ben 1,7 százalékkal volt kisebb, mint az előző évben. A fogyasztói árak 2013 januárban átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek decemberhez képest és 3,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korlátozott információs bázisra épülő gyorsbecslése alapján.

Az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye a múlt év negyedik negyedévében.

Londoni elemzők a negyedik negyedévre 1,8-2,8 százalékos GDP-visszaeséssel, a múlt év egészére pedig 1,5 százalékos csökkenéssel számoltak. A GDP-ben összesen hatszázalékos súllyal szereplő információ, kommunikáció, valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás teljesítménye nőtt, a 22 százalékos súllyal rendelkező ipar, valamint a 3-4 százalékos súlyú építőipar és mezőgazdaság teljesítménye esett – mondta Pozsonyi Pál. A KSH főosztályvezetője megjegyezte, hogy az agrárszféra teljesítménye a harmadik negyedévben 20 százalékkal csökkent, és a gyorsbecslés szerint hasonló visszaesés volt a negyedik negyedévben is.

Tovább mélyül a recesszió

Az ipari termelés is 0,1 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben, a negyedik negyedévben ennél is gyengébb teljesítményt produkált az ipar – közölte Pozsonyi Pál. A főosztályvezető hozzátette azt is, hogy a külkereskedelmi forgalom is némileg visszaesett a múlt év utolsó hónapjában, és a kiskereskedelmi forgalom is zsugorodott a múlt év utolsó negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.

A KSH megjegyzi, hogy a becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek.

A gazdaság visszaesése a negyedik negyedévben felgyorsult a harmadik negyedévi 0,4 és a második negyedévi 0,5 százalékos GDP-csökkenés után. A hozzáadott érték első negyedévi 1,0 százalékos csökkenése volt a legnagyobb hanyatlás az elmúlt év során. A magyar gazdaság a múlt év második negyedévétől technikai recesszióban van, miután két egymást követő negyedévben csökkent a gazdasági teljesítmény. Éves összehasonlításban a múlt év minden negyedévében kisebb volt a bruttó hazai termék reálértéke, mint egy évvel korábban.

A most közölt 2,7 százalékos GDP csökkenésnél nagyobbat legutóbb 2009 negyedik negyedévében regisztrált a KSH, akkor a bruttó hazai termék 4,4 százalékkal zuhant.

A tavalyi 1,7 százalékos csökkenés előtt 2011-ben még 1,6, 2010-ben 1,3 százalékos volt a GDP növekedése a 2009-es 6,8 százalékos zuhanás után.

Az árak viszont tovább emelkednek

A londoni elemzők inflációs előrejelzése januárra 3,8-4,1 százalék volt. A maginfláció az idén januárban 0,3 százalékra változott a decemberi 0,2 százalékról, tizenkét havi összehasonlításban 3,7 százalékra lassult az előző havi 4,9 százalékról.

A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított havi áremelkedés 0,9 százalék, a tizenkét havi index 104,0 százalék volt. Januárban az üzemanyagok 2,8 százalékos, és a szeszes italok 2,6 százalékos havi drágulása hajtotta fel az inflációt, a ruházati cikkek 3,3 százalékos árcsökkenése viszont fékezte azt. Az infláció 2012. decemberében 5,0 százalék volt, a múlt év egészében 5,7 százalék.

A 2012. januári jelentős infláció csökkenést elsősorban a bázishatás eredményezi – mondta Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője. Hozzátette: a rezsicsökkentés nyomán jelentkező áram- és gázszámlák hatása januárban még nem jelentkezett, azok majd a februári inflációban fejtik ki hatásukat.

A januárihoz hasonló alacsony inflációt utoljára 2011 szeptemberében mért a KSH, akkor a fogyasztói árak 3,6 százalékkal nőttek 12 hónap alatt. Az idei év januárjában – 2012. decemberhez viszonyítva – a fogyasztói árak átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek. Ezen belül az élelmiszerek 1,6 százalékkal drágultak. Az idényáras élelmiszereknél 10,0 százalékos, a csokoládénál 4,2 százalékos, a kávénál 2,3 százalékos áremelkedést mért a KSH. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt egy hónap alatt, 2,6 százalékkal, elsősorban a jövedéki adó mértékének emelése miatt. A ruházati cikkekért átlagosan 3,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, míg a háztartási energia ára 1,2 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké 0,5 százalékkal csökkent egy hónap alatt.

A járműüzemanyagok 2,8 százalékkal drágultak. Az átlaggal megegyezően, 0,8 százalékkal nőtt a szolgáltatások ára, ezen belül a postai szolgáltatásoké átlagosan 5,6, a helyi tömegközlekedésé 4,5 a szemétszállításé 3,5 százalékkal emelkedett.

2012. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 5,8 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt az idényáras élelmiszerek (18,3 százalék), a tojás (17,0 százalék), a liszt (15,2 százalék), a sertészsiradék (14,5 százalék), az étolaj (9,9 százalék, a sertéshús (8,2 százalék) ára.

Az átlagosnál nagyobb mértékben, 13,1 százalékkal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára is.

A szolgáltatásoknál átlag alatti, 3,1 százalékos áremelkedést mért a KSH, ezen belül a szemétszállítás 8,4, a helyi tömegközlekedés 5,2 százalékkal drágult.

A háztartási energia átlag alatti 2,4 százalékos áremelkedésén belül a palackos gáz 12,1, a vezetékes gáz 3,1 százalékkal drágult, ugyanakkor a távfűtésnél 8,5 százalékos árcsökkenés történt.

Átlag alatt drágultak a ruházkodási cikkek (0,8 százalék), a tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 2,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, 2012. januárhoz képest.

A KSH jelezte, hogy a vezetékes gáz és az elektromos energia árának januári 10 százalékos csökkentése a februári, míg a távfűtésé a január-márciusi árindexben fog megjelenni.

Az MNB alapkamat mégis 5 százalék alá csökkenhet

London elemzők szerint a vártnál gyengébb tavalyi negyedik negyedévi GDP-becslés és az infláció januárban mért jelentős lassulása felveti annak a lehetőségét, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) akár 5 százalék alá is csökkentheti alapkamatát. A 4cast nevű vezető londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház szakértői a csütörtöki adatsort kommentálva elképzelhetőnek nevezték, hogy az új inflációs és GDP-adatok láttán a piac az eddig vártnál is nagyobb MNB-kamatcsökkentés árazásába kezd.

A ház elemzői szerint a két számsor valószínűleg önmagában elegendő lesz a monetáris enyhítési ciklus folytatásához, és ha a piaci kondíciók engedik, az MNB-alapkamat az 5 százalékos szint alá is csökkenhet.

A piaci hangulatot erősen befolyásolta a KSH jelentés

Gyengült a forint árfolyama csütörtök délelőtt a főbb devizákhoz képest a bankközi piacon kora reggelhez viszonyítva, elsősorban a gyenge negyedik negyedévi magyar GDP-adatra.

Az eurót 292,39 forinton jegyezték csütörtökön délelőtt a reggel 7 órai 290,39 forint után. Az amerikai dollár árfolyama 216,16 forintról 218,49 forintra erősödött. A svájci frank 237,35 forint volt a reggeli 235,51 forintot követően. A japán jent 2,3385 forinton jegyezték 10.30 órakor a kora reggeli 2,3102  forint után.

(Forrás: MTI)