Külföldön futtatta barátnőjét, még egy drogos prostit is vett

Baranya - szerző: HH

A Baranya Megyei Főügyészség emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emelt vádat két férfival szemben, akik egy nőt adtak-vettek azért, hogy külföldön prostiként dolgozzon.

 

Az egyik strici 2017-től a bele szerelmes nőket arra vette rá – néha erőszakkal, hogy prostituáltként pénzt keressenek neki.

 

Az egyik sértettel középiskolában osztálytársak voltak, egymásba szerettek, majd miután az iskolát elvégezték 2017-ben, a lány a férfihez költözött. Az viszont közölte a barátnőjével, hogy striheléssel kell gondoskodnia a megélhetésükről. A nő eleinte tiltakozott ez ellen, de párja megfenyegette és megverte. A barátnő ennek hatására beleegyezett abba, hogy külföldön árulja magát 2021 júniusáig – többek között Svájcban – prostituáltként.

 

A nőt többször tiltakozott a munkája miatt, azonban ilyenkor a futtatója megverte, így a lány nem mert ellenkezni. A négy év alatt a férfi a vádban foglaltak szerint legalább 4 millió forintot keresett.

 

A vádlott 2018-ban egy közösségi felületen került kapcsolatba egy másik nővel, aki szintén beleszeretett. Egy idő után összeköltöztek, majd amikor a pénzük elfogyott, veréssel akarta rábírni őt is, hogy menyjen külföldre küldte prostinak. Ezt a nőt azonban hiába verte rendszeresen, nem ment neki pénzt keresni, végül szakítottak.

 

Tavaly márciusban a vádlott Dombóváron 150 ezer forintért vásárolt egy kábszeres nőt az ügy másik vádlottjától azért, hogy azt is Olaszországban futtathassa. A megvásárolt nőt egy ideig fogvatartotta, de mivel a nő nem volt hajlandó prostituáltként dolgozni és a vételárát sem fizette vissza, végül elengedte.

 

A vádlottak többek között a szexuális cselekmény végzése érdekében, fenyegetéssel kényszerítve, a sértett sanyargatásával elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettét valósították meg, mely bűncselekmény büntetési tétele öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, a vádlottak letartóztatásban vannak – közölte a Baranya Megyei Főügyészség.