Lemond a pápa – XVI. Benedek az Isten iránti bizalomról beszélt

Nagyvilág - szerző: GR

Pápaságának örömteli és ragyogó pillanatait, egyúttal pedig a nehéz időszakokat is felidézte szerdán tartott utolsó általános audienciáján XVI. Benedek, aki százötvenezer hívő, köztük magyar zarándokok előtt búcsúzott a nyilvánosságtól.

A római Szent Péter teret és a környező utcákat teljesen megtöltötte olasz és külföldi zarándokok és turisták tömege az  utolsó általános audiencián, amelyen Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek is részt vett.

„Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek! Érzem az egyház életerejét! Köszönöm az Úrnak azt is, hogy szép időben búcsúzhatom!” – kezdte beszédét XVI. Benedek.

A 2005. április 19-i pápává választása pillanatát idézte fel: „akkor és azóta is többször tettem fel a kérdést: mit kérsz tőlem Uram, miért rám bíztad az egyház vezetésének súlyát?”

Hozzátette: nyolc évvel ezelőtti megválasztása óta „voltak napsütötte, enyhén szeles napok”, de volt, amikor Szent Péter, vagyis az egyház hajója „ellenszélben, viharos tengeren haladt, ahogyan gyakran megtörtént már az egyház történetében… Úgy tűnt, mintha az Úr elaludt volna, de tudtam, hogy ő a hajón maradt, és ő kormányozza”.

„Az egyházat a pápa nem egyedül vezeti… Az egyház bárkája az Úré és nem az enyém. Az Úr nem engedi, hogy elsüllyedjen ez a bárka” – hangsúlyozta az egyházfő beszédében, amelyet számos tv-társaság, köztük a Duna Televízió élőben közvetített.

Hangsúlyozta, hogy lemondása „nehéz, megszenvedett” döntés volt, amelyet az utóbbi hónapokban megfogyatkozott ereje miatt, az egyház javát szem előtt tartva hozott meg. Mint hozzátette, ezentúl sem fog magánéletet élni, utazni, találkozókra járni, konferenciákat tartani, „továbbra is az egyháznak, a keresztnek szentelem magam”.

XVI. Benedek köszönetet mondott munkatársainak, a bíborosoknak, a püspököknek és paptestvéreknek, „Isten egész népének” a szolgálata évei alatt tőlük kapott segítségért. Utolsó szavaival a fiatalokat, a „betegség súlyát békében viselő” időseket és az ifjú házasokat üdvözölte, majd megáldotta az audiencián megjelent tömeget.

Az audiencia elején XVI. Benedek pápamobillal körbejárta a már az esemény előtt zsúfolásig megtelt Szent Péter teret az őt búcsúztató hatalmas tömeggel való „utolsó ölelésre”. A téren kivetítőket állítottak fel. A hatóságok közel százötvenezresre becsülték a tömeget, mely folyamatos tapssal, éltetéssel alig akarta elereszteni a pápát.

A távozó pápa a szokásosnál hosszabban járta be a teret, hogy minél többen láthassák. A hívők véget nem érő tapssal, imával, énekkel és könnyekkel köszöntek el tőle. Grazie! Köszönjük! –  kiabálták. A téren vatikáni, olasz, lengyel, német, brazil zászlókat, a tömegben kínaiakat és arab keresztényeket is látni lehetett. A nemzeti zászlót lobogtató magyar zarándokok nagyobb csoportja a lengyelek mellett foglalt helyet. A nagyváradi zarándokok csoportját Bölcskei László püspök vezette. A téren lobogott a római Pápai Gergely Egyetem zászlaja is, ahol magyar hallgatók is tanulnak.

„Szentatya szeretünk, imádkozz értünk! Máris hiányzol! Nem hagyunk egyedül!” – szóltak az olasz transzparensek. XVI. Benedek többször megállt, hogy a feléje nyújtott kisgyermekeket megáldja. Egy német házaspár autóval Münchenből tette meg az utat a Vatikánig a pápa búcsúztatására.

Az audiencián ott voltak a már Rómába érkezett bíborosok is, közöttük Erdő Péter, esztergom-budapesti érsek is.

Ez volt XVI. Benedek 348. általános audienciája. Az audienciákon – 2005 áprilisától 2013. február 13-ig, amikor utolsó előtti audienciáját tartotta – összesen 5 116 600-an vettek részt.

A Szent Péter tér biztonságát kétezer rendőr és ötszáz önkéntes biztosította. A Vatikánt övező épületek tetején mesterlövészek őrködtek. XVI. Benedek csütörtökön a Vatikánból a Castel Gandolfó-i pápai nyári rezidenciára utazik, majd este nyolc órakor lemond.

 

Könnyekkel és éljenezve búcsúztak a hívők XVI. Benedektől

Alapvetően pozitív érzelmekkel nyilatkoztak szerdán a sajtónak a Szent Péter téren összegyűlt hívők, akik a távozó XVI. Benedek legutolsó általános audienciáján vettek részt, köztük a Rómába érkezett nagyváradi zarándokok is.

„Jó érzés volt látni az emberek arcán a meghatódottságot és a pápához való ragaszkodást. XVI. Benedek távozása szomorú esemény, mégis tömeges ünneppé vált, mivel utolsó szavaival is megerősítette hitükben az embereket!” – mondta Kovács Ferenc Zsolt, a nagyváradi egyházmegye irodaigazgatója Rómában az MTI-nek. 

A Böcskei László püspök vezetésével Nagyváradról érkezett 35 fős zarándokcsoport nem tudta, hogy régóta tervezett római útja az egyházfő lemondásával fog egybeesni. A csoport tagjainak többsége első alkalommal járt Rómában, és nem sajnált kora reggeltől a Szent Péter téren várakozni, hogy „jó helyről, közelről lássa a pápát”. 

Egyedül azért aggódtak, hogy a konklávé közeledte miatt nem fogják tudni látni a pápa lemondása nyomán bezárt Sixtus-kápolnát. 

A 44 éves Maria és férje Milánóból éjszaka vonattal utazott Rómába, hogy elköszönhessen XVI. Benedektől. „Amikor meghallottam, hogy lemond, önmagamban gyengeséggel vádoltam meg. Azóta megértettem, hogy saját korlátait elismerve, alázatból vonul vissza” – hangoztatta az olasz sajtónak. 

Az évtizedek óta a Vatikánban dolgozó Cesare Tassi nem titkolta, hogy könnyekig meghatódott XVI. Benedek utolsó nyilvános fellépésén. „Bíboros kora óta ismerem, hiányozni fog” – mondta. Tassi rendkívüli munkahelyet tölt be: az utolsó négy konklávén ő gyújtotta be a Sixtus-kápolna kályháját, amelyben a pápaválasztó bíborosok szavazócéduláit égetik el.

A Szent Péter téren összegyűlt százötvenezres tömegben volt, aki fájdalmát hangoztatta a pápa távozása miatt, mások szerint XVI. Benedek nem félt megmutatni, hogy az egyházfő is ember. „Szomorúak vagyunk, hogy utoljára látjuk” – ismételték a Szent Péter térre néző üzletek tulajdonosai.

A pápát az audiencia elején dobszóval üdvözlő fiatalok Viva il Papa! (Éljen a pápa!) kiáltással vonultak el az Angyalvár felé. 

Federico Lombardi, a Szentszék szóvivője bejelentette, hogy az audiencián 70 bíboros vett részt, ennyien érkeztek már meg Rómába. 

XVI. Benedek mai Twitter üzenetében (@pontifex) azt írta: szeretné, ha mindenki érezné a keresztény lét örömét.

Erdő Péter bíboros, prímás Rómába utazott

(fotó: MTI / Beliczay László)

Erdő Péter bíboros, prímás Rómába utazott, hogy XVI. Benedek pápai szolgálatának utolsó előtti napján, szerda délelőtt részt vegyen a visszavonuló katolikus egyházfő nyilvános audienciáján – közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel.

Csütörtökön Magyarország számos településén tartanak hálaadó szentmisét XVI. Benedek mintegy nyolcéves pápai szolgálatáért, a hívők együtt imádkoznak majd a katolikus egyházért, a pápaválasztásra készülő bíborosokért és Róma majdani új püspökéért is.

XVI. Benedek pápa csütörtök délelőtt a VIII. Kelemen pápáról elnevezett Sala Clementina teremben köszön majd el a búcsúztatására Rómába érkező bíborosoktól. Délután Castelgandolfóban, a palota belső udvarára nyíló ablakból köszönti majd a város lakosait. Este nyolc órakor pedig lemond.

A katolikus egyházfő február 11-én jelentette be, hogy 28-án lemond pápai tisztségéről. XVI. Benedek, aki áprilisban tölti be 86. életévét, azt mondta, Isten előtt többször is lelkiismereti önvizsgálatot tartott, és megbizonyosodott arról, hogy előrehaladott kora miatt már nincs elég ereje megfelelő módon gyakorolni a pápai hivatást. 

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a pápai bejelentés után körlevéllel fordult a főegyházmegye híveihez és papjaihoz, hálát adva mindazokért a kegyelmekért, amelyekben XVI. Benedek pápa apostoli szolgálata által az egyházat és az emberiséget részesítette. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke múlt vasárnap hálaadó szentmisét mutatott be a budapesti Szent István-bazilikában, ahol megjelent Áder János köztársasági elnök és felesége is.

Csütörtök este – az eddigi információk szerint – Ternyák Csaba érsek az egri bazilikában, Bábel Balázs érsek a kalocsai Szent József-templomban, Spányi Antal püspök a székesfehérvári székesegyházban mutat be hálaadó szentmisét. A pécsi székesegyházban szentmise és 22 óráig tartó virrasztás keretében fejezik ki hálájukat a hívők a leköszönő XVI. Benedek pápai szolgálatáért. Hálaadást tartanak egyéb helyszínek mellett a veszprémi Szent Mihály-bazilikában és a szombathelyi székesegyházban is.

A szentszéki szóvivő hétfőn azt közölte: XVI. Benedek motu proprio apostoli rendelkezést bocsátott ki a konklávé szabályairól, ebben a bíborosi testületre bízta a pápaválasztás időpontjáról szóló döntést. 

„Jelenleg senki sem tudja megmondani, mikor kezdődik a konklávé, de akár már március elején megkezdődhetne” – fogalmazott Federico Lombardi.

Erdő Péter Magyarország egyetlen, pápaválasztói joggal rendelkező bíborosa. Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek 2007-ben betöltötte 80. életévét, ezzel elveszítette pápaválasztó jogát, vagyis konklávén már nem vehet részt.

(forrás: MTI)


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.