Lezárták az utcát, építik a fesztivál színpadát

Helyi - szerző: HH

A színpad építése miatt elzárták a forgalom elől a hétvégi Szüreti Fesztivál helyszínét. A Bajcsy-Zsilinszky utca középső szakaszán az átmenőforgalom fizikailag sem lehetséges, a területet a buszmegálló felől és a Bartók Béla utca felől csak a célforgalom veheti igénybe.

 

Pénteken 15:30-ig lehet ki- és behajtani a szálloda lakóinak vagy az árut szállítóknak, míg a hétvégi napokon 10:30-ig megengedett csak a célforgalom. Ezt követően a fesztiválozók és a programok közé nem engednek járműveket a lezárásnál felállított forgalmi őrök. Kerülni a Kossuth utca irányába lehet.

 

Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani vasárnap 14:30 és 19 óra között a Kossuth Lajos utca Bartók és Ady közötti szakaszán is, ahol a több évtizedes hagyományokra visszatekintő szüreti felvonulás zajlik majd. Kerülni az Alkotmány utca irányába lehet.

 

Az utat keddig adják vissza teljes egészében a forgalomnak. A lezárás nem érinti a Bartók Béla utca forgalmát, a Zsigmondy sétányt és a Liszt Ferenc teret sem.

 

A rossz idő sem jelentene gondot

 

Ugyan a pillanatnyi előrejelzés szerint hétvégén kellemes idő lesz, a szervezők egy óriási fedéssel készülnek a szabadtéri programokra: a nézőtérre érkező 150 négyzetméteres tető alatt félezernél is több ember fér el a huszonnegyedik Harkányi Szüreti Fesztivál koncertjei idején.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.