Magyarországig jönne az Iszlám Állam

Nagyvilág - szerző: HH

Letiltotta a Youtube azt a videót, amiben a magát az Iszlám Állam szélsőséges terrorszervezet tagjának nevező azt üzente: fő célpontjuk Szerbia. Az elfoglalt területeken jól látszik, hogy Magyarország szinte teljes déli határszakaszát érinti.

 

fotó: YouTube

 

Mi vagyunk az iszlám kalifátus – kaszída volt a címe a videónak, ami bosnyák nyelven közölte, miszerint Szerbia után Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Koszovó, Macedónia és Albánia elfoglalását tűzte ki célul a dzsihadista csoportosulás, mely már több, mint egymillió katonát számlál – adta hírül a horvát televízió.

 

Az azóta letiltott felvétel sorra veszi a balkáni országokat, azt üzenve nekik: örüljetek balkániak a jobb napok közeledtének, megérkeznek a muzulmánok. Szerbiában az iszlám terjesztését, a horvát demokrácia lebontását és az elfoglalt Montenegrót vizionálva Barack Obamának is üzen a felvétel: miénk lesz a győzelem.

 

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a srebrenicai mészárlás huszadik évfordulója adhatott alapot arra, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet feltételezett tagjai a szervezet első balkáni célpontjaként jelölték meg Szerbiát. A szakértő azt mondta a köztelevízióban, hogy az ilyen fenyegetést mindig érdemes komolyan venni, amíg ki nem derül, hogy nem igaz. Úgy véli, az Iszlám Állam jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy Európára nagy csapást mérjen, de meghatározott akciókkal felhívhatja magára a figyelmet.

 

A szakértő kitért arra is: az Iszlám Állam azt látja, hogy Európa megosztott, nem tud mit kezdeni a migránsokkal, és nincs abban a helyzetben, hogy szárazföldi erőkkel szétverje a terrorszervezetet Szíriában és Irakban.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.