Májusig lehet nevezni a Virágos Magyarország versenyre

Belföldi hírek - szerző: HH

Májusig nevezhetnek a helyi közösségek a 31. alkalommal meghirdetett Virágos Magyarország versenyre. Tavaly több mint 380 település csaknem 500 pályázatot nyújtott be, közöttük 80 díjat és szakmai elismerést osztott ki a zsűri.

 

Idén ismét öt települési kategóriában hirdetik meg a versenyt – a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig -, míg a határon túli magyarlakta települések már ötödik alkalommal jelentkezhetnek zöld közterületeikkel. Mellettük az elmúlt évek hagyományait folytatva idén is gazdára találnak tematikus díjak is.

 

Az évről évre közel hárommillió embert mozgósító versenyre most még nagyobb figyelem összpontosul, hiszen 2024-ben Magyarország tölti be az európai környezetszépítő verseny, az Entente Florale Europe soros elnöki szerepét. Két magyar település – Zalakaros és Debrecen – indul az európai megmérettetésen, ahol számos nemzetközi versenyzővel mérik össze a zöldítés terén elért eredményeiket. A nemzetközi zsűri nyár közepén érkezik Magyarországra.