A leggyorsabban szörnyet halt politikai karriernek lehettünk szemtanúi a napokban, miközben talán csak egy meg nem értett Mózest ismerhettünk meg, aki hiába nyitotta szét a vizet, a többiek egyszerűen átmentek a hídon.
Drotár Adrienn, a Magyar Gazdák és Polgárok Pártjának országos alelnöke nem bírta a strapát, és visszavonul a közéletből. Az izzó, de soha fel nem lángoló celeb gondja az, hogy egy egész ország röhögött rajta.
Mint arról a napokban beszámoltunk, a hajdúszoboszlói tévé kabaréba illő riportot hozott le egy szőke hölgyről, aki ponzorokról akarta hogy belemenjenek, és kisgazdákat látott benne lenni a pártjában, ami fiatalokat lendít és talán címerező táborokat is szervezne.
Miután az egész ország kinevette szegény szőke nőt, az besokallt, és az interjú után egy nappal kilépett a pártból. A Borsnak azt is elmondta, hogy a politizálás csak vitte a pénzét.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.