Már nem bíznak a jegybankban, törvénymódosítással állítják le

Gazdaság - szerző: HH

Miután a jegybank elnöke korábbi figyelmeztetéseinek beigazolódására mutatott és súlyosan bírálta a kormány gazdaságpolitikáját, Orbán Viktor bejelentette, hogy átvették az intézménytől az infláció elleni küzdelem feladatát és felelősségét.

 

A miniszterelnök szerint a jegybank nem tudott megbirkózni a feladattal, valamint megvádolta, hogy komoly adósságot halmozott fel. Azt is bejelentette, hogy törvénymódosítást fognak benyújtani, hogy az intézményt „kimentsék szorult helyzetéből”.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.