Lemondott a fürdőigazgató, átalakul a Városgazdálkodási Zrt.

Helyi - szerző: HH

Bejelentette lemondását Marosi-Melles András a fürdő igazgatóságának éléről – tájékoztatta lapunkat Baksai Endre Tamás.

 

Harkány polgármestere emlékeztetett: a fürdő korábbi elnök-igazgatója a másik önkormányzati cég, a Harkányi Városgazdálkodási Zrt. cégformájának átalakítását kapta feladatul, melyet a továbbiakban főállású igazgatóként irányít majd.

 

A fürdő vezetése három tagból állt; Muity György és Szilágyi Tibor jelenleg is regnáló igazgatósági tagok mellett Marosi-Melles András az igazgatóság elnökeként tevékenykedett. A fürdő igazgatóságának működési modelljéről, összetételéről a közeljövőben születik döntés.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.