Mától tovább lesz nyitva a harkányi fürdő

Helyi - szerző: HH

A hőségre való tekintettel már csütörtöktől átáll a nyári nyitvatartási rendre a harkányi strand. A kültéri medencék, a hozzá kapcsolódó szolgáltatások valamint a benti vízivilág 18 helyett 20 óráig lesznek nyitva.

 

 

Míg korábban 18 órakor zárt a strand- és élményrész is, a hőség miatt előrébb hozott nyári nyitvatartás szerint ennél két órával tovább lehet bent maradni: június 20-tól 20 órakor van záróra. Szintén este nyolcig lehet csobbanni a Harka vízivilágban és a kültéri gyerekbirodalomban, egyedül a gyógyfürdő nyitvatartása nem változik, továbbra is 17:45-ig kell elhagyni a gyógymedencéket.

 

A nyitás ideje is változatlan, ahogy eddig, ezentúl is 10 órától várja vendégeit a harkányi strand- és gyógyfürdő. A hosszabbított nyitvatartási rend augusztus 25-ig lesz érvényben.

 

A 20 órai zárás az éjszakai fürdőkre és a medencéből kivetítőn nézhető, meghirdetett EB meccsekre nem vonatkozik, azokon egyébként továbbra is bent lehet maradni a napközben megvett jegyekkel. Erre legközelebb éppen szombaton kerül sor: a Lepke medence partjainál 19:30-tól kezdődik a zenés éjszakai fürdés, amikor Dj Duly és Dj BaRa mellett 21 óra után Kiara és Nemazalány x Sofi áll a színpadra.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.