Javában zajlik a kampány, a pártok pedig már régen elfelejtették, hogy az embereket nem érdekli ilyan mélységben a poltikának nevezett túlzó közéleti cirkusz. Pécs megelégelte mindezt, és kitiltaná a plakátokat az utcáiról.

A pécsi képviselő-testület új rendeletet fogadott el, amely megtiltja a városképet rontó és uszító tartalmú hirdetések kihelyezését a közterületeken. A szabályozás a már meglévőket nem érinti.
Véget vetünk az uszító, gyűlöletkeltő plakátoknak Pécsett! Pécs szabad, gondolkodó közössége megérdemli, hogy ne kelljen nap mint nap nyomasztó, félelemkeltő, ráadásul adóforintokon fizetett óriásplakátokat látnia – jelentette be Péterffy Attila.
Az új rendelet értelmében a jövőben nem köthető közterület-használati megállapodás olyan hirdetésekre, amelyek nem felelnek meg a városképi, műemléki vagy környezeti követelményeknek, illetve nem illeszkednek a település karakterébe. Emellett tiltják azokat a plakátokat is, amelyek sértik a közösségi együttélés szabályait vagy jogellenes tartalmat jelenítenek meg.
Pécs már korábban is szigorított a közterületi hirdetések szabályozásán: az év eleje óta a buszmegállókban sem jelenhetnek meg hasonló plakátok. A mostani döntéssel a város tovább erősíti ezt a gyakorlatot.
Hasonló lépéseket más települések is tettek, ugyanakkor az ilyen korlátozások jogi vitákat is felvethetnek, különösen kampányidőszakban. Míg egyesek szerint a helyi közösségeknek joguk van fellépni a gyűlöletkeltő tartalmakkal szemben, mások a szólásszabadság korlátozásától tartanak.
Kérdés persze, hogy ez mennyire általánosítható a választási kampány plakátjaira, egy azonban biztos: az emberek többsége már nem az eredmény, hanem a túlzó reklámoknak köszönhetően várja az április közepét, amikor egycsapásra véget ér ez az egész kampány.