Megnyitotta kapuit a koripálya

Életmód - szerző: HH

Megnyitotta kapuit a korcsolyapálya Harkányban. A Zsigmondy sétányon felállított műjégpálya a hét minden napján várja a vendégeket, a mellette felhúzott óriásvásznon pedig karácsonyi film pereg.

 

A pálya hétfőtől csütörtökig 16 és 21, pénteken és szombaton 22 óráig tart nyitva, míg a hét utolsó napján 15 és 20 óra között látogatható. Ez alól csak december 24, 25. és 26. kivétel, amikor zárva van, ezt ellensúlyozza viszont Szilveszter napja, amikor 20 és 02 óra között tart nyitva, így az újévi pezsgő is ott durranhat. A dugók nem fognak messze szállni, ugyanis a pálya fedett.

 

A filmek – szombat kivételével – 18 órától peregnek.

 

A pályát helyiek, a fürdőben aznap jegyet váltók és a fürdő 2019-es újranyitását támogató 19 partnerszálloda- és szálláshely vendégei ingyen használhatják, egyéb esetben 1300 forintot kell fizetni. Ha valakinek korcsolyára van szüksége, 300 forintért bérelhet egyet.

 

Az üzemeltetők felhívták olvasóink figyelmét, hogy a korcsolyapályán kesztyű használata kötelező: erre nem a jég miatt van szükség – a felület ugyanis egy speciális műanyag burkolat, nem nedves -, hanem balesetvédelmi szempontból előírás.