Megszűnhet Harkányban a háziorvosi ügyelet

Helyi - szerző: HH

A jövőben országosan 81 járásnak lenne 102 ügyeleti központja a mostani csaknem 300 helyett – írja a megszűnő háziorvosi ügyeletek között Harkányt is említő Népszava.

 

A kormány az elképzelés szerint az egészségügyi átalakítás részeként a háziorvosi ügyeleti rendszer megszervezését az Országos Mentőszolgálatra (OMSZ) bízná.

 

Mint a lap a koncepciót tartalmazó, birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva írja, az ügyeleti központok között 21 csak gyermek, 21 csak felnőtt ellátóhely, és 60 vegyes, felnőtteket és gyermeket is fogadó lenne, miközben megyénként 3-4 úgynevezett Járási Sürgősségi Alapellátási Központ működne.

 

A lap arra mutat rá, hogy az OMSZ koncepciója szerint többek közt Harkányban és Vajszlóban is megszűnne az alapellátási ügyelet. Az új rendben a háziorvos nyolctól délután négyig a továbbra is a rendelőjében dolgozna, de négytől este tízig, illetve hétvégén és ünnepnapokon beosztható lenne a járási egészségközpontba ügyelni.

 

Mint Baksai Endre Tamás az Új Harkányi Híreknek elmondta, a harkányi feladatot Siklóson vehetnék át, melyről már zajlanak a tárgyalások, de egyelőre az intézkedés idejéről sincs még határozat.