Megvan a szabadtéri strandnyitás dátuma

Helyi - szerző: HH

Május 22-én nyit a harkányi strand, a szabadtéri medencékkel együtt pedig a csúszdák is. A nyári szezon az előzetes tervek alapján idén is a Harkány Sprint Nemzetközi Úszóversenyig, szeptember 7-ig tart.

 

Harkányi strand

 

Május 22-től a Déli kapu és a Platán kapu is üzemel majd a főbejárat mellett, mindegyik helyszíni jegyértékesítéssel, előre váltott jegyek beléptetésével és szekrények bérletének lehetőségével. Június 21. és augusztus vége között hétvégenként a Hidegvizes kapu is nyitva lesz, ahol az elővételes jegyekkel lehet bemenni.

 

A strandi medencék és elemek májustól 10 és 17:45 között, június 21. után pedig 10 és 19:45 között várják a csobbanni vágyókat. Az augusztus 20. és 24. között megrendezésre kerülő Fürdőfesztivál idején hosszabbított nyitvatartással készül a fürdő. Az öt nap alatt többek mellett fellép a ByeAlex, Korda György és érkezik az Edda musical is.

   
 

A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.