Milliárdokkal támogatják a vállalkozóvá válást

Gazdaság - szerző: HH/MTI

Augusztustól 6 milliárd forintos kerettel indul a Vállalkozó Start II. Program. A támogatás keretében az induló egyéni, vagy mikrovállalkozásnak minősülő társas vállalkozások igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást kezdeti költségeik fedezése és versenyképességük növelése érdekében.

 

A támogatásra olyan, piacképes ötlettel rendelkező magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik Magyarország területén új vállalkozás indításával önfoglalkoztatóvá kívánnak válni. A belépési feltételeket teljesítők 90 órás vállalkozói képzésben és 6 órás konzultációban részesülnek. Az érintettek a képzést követően, részletesen kidolgozott üzleti tervük elfogadása után alapíthatják meg vállalkozásukat, aminek kezdeti költségeire legfeljebb 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak.

 

A támogatást bérjellegű kiadásaik fedezésére, versenyképességük növelését szolgáló beszerzésekre és szolgáltatások igénybevételére használhatják fel a pályázók, akik vállalják, hogy vállalkozásuk működtetésében legalább 2 évig személyesen részt vesznek és igénybe veszik az OFA Nonprofit Kft. munkatársai által nyújtott mentorálási szolgáltatást.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.