Több mint 1,1 milliárd forintos támogatást ítéltek meg a harkányi fürdőnek energetikai fejlesztésre. Az eredetileg igényelt 1,9 milliárd forinttal szemben a döntéssel megjelölt, alacsonyabb összeg pont a kiírt célok teljesítéséhez nem elegendő, ezért többletforrásra van szükség.
A megítélt 1,1 milliárdos támogatás kevesebb, mint az igényelt 1,9 milliárdos összeg. Az eredeti tervek szerint három új, egyenként közel 500 kilowattos napelempark biztosítaná az EU által meghatározott célt – a klímakockázat csökkentését – melynek a pályázat alapfeltételeként teljesülnie kell. A pályázat célját, a karbonlábnyom csökkentését a megtakarított és a megtermelt energia meghatározásával, mérésével igazolni is kell majd.
A többi beruházás mellett azonban a megítélt támogatás nem elegendő valamennyi elem megvalósítására, így a napelemparkok nem épülhetnének meg. Mivel az Európai Unió által kitűzött és a napelemparkokkal együtt teljesülő környezetvédelmi vállalások azok nélkül nem teljesülnének, ezért a pénzt később vissza kellene fizetni.
A kiírás körül keresendő probléma Lázár János építési miniszter is rámutatott, amikor Siklóson megjegyezte, hogy előtte is ismert a harkányi, megtorpant pályázat, ahol a támogató döntés megszületett ugyan, de nem a megjelölt összeget tartalmazza.
Jelenleg így többlettámogatás igénye áll fenn, a cél ugyanis az, hogy az eredeti projekt elemeire elgendő összeget ítéljék meg, vagy a napelemparkoktól és a hozzá kapcsolódó indikátoroktól – energetikai megtakarítást jelentő elvárásoktól – tekintsenek el, azaz elvárásként se szerepeljen a feltételek közt a hiányuk miatt kieső megtakarítás.
A projekt ugyanis a három darab közel 500 kilowattos napelemparkon túl 250 kilowattos energiatárolót, hőszivattyús melegvízrendszert és a meglévő 130 köbméteres puffertartály energetikai felújítása mellett tartalmazza a Mattyi kút csővezetékének 600 méteres felújítását és új vezérlés beüzemelését, egy kút létesítését Büdöstapolcán, a fogadó gépház energetikai korszerűsítését, valamint a fürdő régebbi épületének légtechnikai rendszerének korszerűsítését is egyéb kisebb medencetechnológiai fejlesztések mellett.