Minden cég megkapja az igényelt támogatást

Baranya - szerző: HH

Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához, a kormány az eredetileg tervezett keretet több mint háromszorosára emelte – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

 

Szijjártó Péter közölte: a kormány a versenyképesség-növelő támogatási programot 50 milliárd forintos kerettel indította el. A programra 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, amelyek a támogató szerződésekben eddig 377 milliárd forintnyi beruházást vállaltak, a kormány pedig ehhez több mint 170 milliárd forint állami támogatást biztosít.

 

Hétfőn három cég vehetett át támogató okiratot a minisztériumban. A baranyai Caadex Kft. 556 millió forintos beruházása 277 millió forint állami támogatást kap. Az OROSházaGLAS Kft. 438 millió forintos beruházása 219 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A SIIX Hungary Kft. 565 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 282 millió forinttal járul hozzá.

 

A miniszter kijelentette, hogy minden pályázó, és a pályázat jogi kritériumainak megfelelő vállalat megkapja a támogatást a beruházásához.

 

Kifejtette, munkahelyek csak beruházásokból jönnek létre. A jelenlegi gazdasági helyzetben nem segélyekre, eladósodásra, vagy kiszolgáltatottságra van szükség, hanem munkahelyekre, az azok nyomán előálló teljesítményre – fogalmazott, hozzátéve: a kormány ezért a munkahelyeket létrehozni képes és akaró vállalatok beruházásainak támogatása mellett kötelezte el magát.

 

Ismertetése szerint több mint 30 ágazatot képviselő cég kap támogatást ebből a forrásból. Az újabb három vállalat beruházásával 566 munkahelyet véd meg, amihez 779 millió forintnyi támogatást nyújt a kormány.

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.