Mondja ki a testület? Beszélgetés Batik Imrével

Helyi - szerző: Kacsúr Tamás

A több, mint három évig városgondnokság élén tevékenykedő Batik Imre felmondásáról a testület döntött azon a sebtében összehívott március 27-i ülésen, ahol dr. Imri Sándoron kívül csupán három képviselő – Hazenauer György, Vargáné Kovács Mária és Hajdú Gábor – jelent meg.  

 

A városgondnok munkáltatója a polgármester, korábbi munkásságáról, felmondásának körülményeiről Batik Imrét kérdeztem.

 

Mióta állt a városgondnokság szolgálatában és pontosan mi volt a feladata?

 

2010 decemberében a polgármester úr felkérésére mondtam igent, majd gyakorlatilag 2011 első napjaiban kezdtem. Amikor átvettem a városgondnokságot, egy elhanyagolt várost, és egy morálisan szétesett, alacsony hatékonyságú brigádot örököltem. A géppark amortizálódott, részben műszaki vizsga nélküli járművek, eszköz és szerszám hiány. Jelenléti ív ismeretlen, a feladatok kiosztása esetleges, számonkérés, ellenőrzés nem volt.

 

2011 első félévében a város olyan nehéz anyagi helyzetben volt, hosszú hónapokig szinte fillérekből működtünk. Nyolcvan-százezer forintokat előlegeztem meg rendszeresen saját pénzből, hogy tankolhassuk a járműveinket és a fűnyírókat. Használt akkumulátorokat szereztem ingyen, hogy működni tudjanak a traktorok. Innen indultunk, ebből kellett egy működő rendszert összehozni.

 

Hányan végezték még ezt a feladatot és meglátása szerint a későbbiekben képesek lesznek-e maradéktalanul elvégezni?

 

A kezdetektől fogva ketten irányítottuk a munkákat, a helyettesemmel egészen tavaly áprilisig, amikor az időközi választás után erősítést kaptunk. Azt gondolom két ember szükséges és elégséges is ehhez a feladathoz. Az elmúlt években végrehajtott számos átszervezés, racionalizálás, eszközbeszerzés után a standard munkák elvégezhetők.

 

Mit gondol, mi alapján esett önre a választás, mi volt az elbocsátásának valódi oka? A munkáltatója, a polgármester mivel indokolta a döntését?

 

A hivatalos indoklás szerint a „Képviselő-testület határozatában úgy döntött, hogy a 2014-es költségvetési tervhez igazodva, az Önkormányzat Városgondnokságán egy fő létszámcsökkentést rendel el.” Hogy miért pont én? Talán névsor szerint haladunk, és ebben eléggé elöl voltam.

 

Elbocsátása úgy tűnik, testületi döntés volt, legalábbis testület elé lett terjesztve. Szükséges eljárás volt ez, vagy a felelős döntéshozó mossa kezeit?

 

Nem tudom, ehhez ismerni kellene a jelenlegi jogi környezetet, de emlékeim szerint erre eddig nem volt példa, még a létszámnövelések esetében sem. Úgy érzem, ez inkább a felelősség szétterítéséről szólt. Annál is inkább – és itt visszatérnék az előző kérdésre – mert a valódi ok természetesen nem a létszámcsökentés volt.

 

Hogy néz ki most a városgondnokság felépítése? Ki végzi a munkát?  

 

Gellén Anti a kezdetektől a helyettesem volt, aztán tavaly az időközi választás után pár héttel indoklás nélkül vezető városgondnok lett én meg maradtam városgondnok. Egy hónappal később érkezett az erősítés Véghelyi József személyében, aki szintén városgondnok. Most Ők maradtak ketten. A munkát jelenleg 25-26 fő, az alapbrigád végzi, a májusi kezdésű start munkaprogram keretében 5 hónapra nagyjából 24-28 fő érkezik még.

 

Miként értékeli az elmúlt évek alatt végzett munkáját? 

 

Nem szeretném, ha szerénytelennek tűnne, azonban azt kell mondanom, ez a város hosszú évek óta nem volt ennyire rendezett. Több oldalt tenne ki, ha részletesen felsorolnám hol és mit változtattunk, az elmúlt három évben. Csak címszószerűen a legfontosabbak. Felújítottunk: szökőkutat, padokat, piaci asztalokat, virágtartókat, táblákat, villamos hálózatot… Rendbe tettük az ősparkot, a terehegyi faluház környezetét , hegyi utakat, az összes temetőt, művelődési ház környékét, Kossuth utcai telkeket, a telephelyeinket, önkormányzati ingatlanokat, árkokat, járdákat. Elbontottunk rom épületeket, mint például a focipálya sarok, tíz éve rohadó alubódékat, mint a Berek utcai és a Bartók utcai, életveszélyes játszóteret. Bekapcsolódtunk a 2012-ben indult Start munkaprogramba így az államtól kapott 10 millió forintból gépeket, eszközöket szereztünk be.

 

Számos konfliktust vállaltam, illegális szemétlerakókkal, vagy a szemétrendelet megszegőivel, a rendezett tiszta városért. Felszámoltunk tucatnyi illegális szemétlerakót, kivágtunk 100-120 beteg öreg, veszélyes fát, és végre ültettük is. Parkolókat, padkákat töltöttünk fel. A város virágosítását sokkal kevesebb virággal is sikerült olyan szinten megoldani, hogy 2012-ben díjat nyertünk a „Virágos Magyarországért” versenyben. Három éve részt veszünk az országos szemétszedési akciókban. 2011-ben két évtized után végre máltó karácsonyfája volt a városnak, a 800 ezer forint értékű fényfűzért egy kis szervezőmunkával ingyen kaptuk.

 

A legkeményebb eset , amikor 2012 nyarán egy vihar során hatalmas fák dőltek a piacra. A katasztrófa felszámolása a lehetőségeinkhez képest gyorsan és költségtakarékosan zajlott. A munkálatokat jószerével egyedül irányítottam, miközben megfelelő biztonsági felszerelések hiányában dolgoztunk, ezért napokig fél lábbal a börtönben éreztem magam. Egy köszönömöt sem kaptam érte. Én viszont ez úton is szeretném megköszönni minden munkatársamnak a 3 év közös munkát, mert közös érdem a város mostani összképe.

 

Volt javaslata, intézkedése a városgondnokság személyi vagy tevékenységbeli újraszervezésére?  

 

Természetesen volt jó néhány javaslatom is, többek közt üzemanyag megtakarításra, vagy a parkolási rendszerünk újraszervezésére, járműhasználat racionalizálására… Ezek sajnos eddig nem találtak meghallgatásra. Ahol tehettem változtattam, ennek köszönhető, hogy a városgondnokság a 2009-es 27000 liter gázolaj és 7000 liter benzin helyett, 2011-ben csak 15000 liter gázolajat és 4400 liter benzint használt fel, a felsorolt rengeteg munka ellenére is.

 

A szervezés és irányítás mellett, ha kellett ültem a kistraktoron és havat túrtam, alkatrészért mentem, vagy vízaknába esett kutyát mentettem. Ezek szerint mindez ma Harkányban egy felmondáshoz volt elég.