Monostori Zsolt: a városnak nincsenek anyagi gondjai, így adott a fejlődés lehetősége

Helyi - szerző: SH

Monostori Zsolt a mostani előtt egy másik ciklusban is volt már önkormányzati képviselő. A 2019-ben záruló időszak sikeres fejlesztéseiről, a testületi munkáról beszélgettünk a városatyával.

 

Hogyan értékeli a mögöttünk hagyott öt éves időszakot?

 

Igen mozgalmas, munkával töltött öt esztendőt hagyunk magunk mögött. Nagy feladatot vállaltunk magunkra, hiszen nem kevesebbet ígértünk a választópolgároknak, mint azt, hogy Harkány sok évvel ezelőtt kátyúban ragadt kerekét kimozdítjuk, és a város fejlődését elindítjuk. Terveink többségét sikerült megvalósítani. Erőforrásainkat a fürdő és környezetének rendbetételére összpontosítottuk. Hiszen a fürdő a város motorja, ez hajt mindent előre, és minél erősebb ez a motor, annál gyorsabban tudunk haladni a fejlődés útján.

 

Milyen elvégzett, megvalósult munkákra büszke az elmúlt időszakból?

 

Számos olyan fejlesztési beruházás valósult meg, amiről érdemes beszélni. Ha már említettem a fürdőt, akkor hadd folytassam először az ott történtekkel. Első körben sikerült a lepkemedencék felújítását elvégezni. Talán még néhányan emlékeznek arra, milyen állapotban is voltak ezek a medencék. A szigetelés hibája miatt napi több száz köbméter víz szivárgott el a medencékből. Ma egy a kor követelményeinek megfelelő medencepárost láthatunk, amit megfelelő szigeteléssel és kiváló minőségű kerámiaburkolattal láttak el a szakemberek. Ezt követte a csúszdapark megépítése. Egy pillanatra itt is tekintsünk vissza, honnan is indultunk.

 

A szebb napokat megélt fehérdelfin-vízicsúszda egyetlen pályája üzemelt már csak, amin nem volt egyszerű feladat végigmenni. Ma ezen a helyen a kor színvonalának megfelelő csúszdapark található. Összesen hét pályán lehet lecsúszni, ebből kettő gumifánkkal üzemel. Igyekeztünk úgy összeállítani a pályákat, hogy minden korosztály számára megfelelő szórakozást nyújtson. A tervezés és a kivitelezés során több javaslatot is figyelembe vettünk, így sikerült a fürdő kínálatát bővíteni. Ma, ha ellátogatunk a csúszdapark környékére, vidám, jókedvű embereket látunk, akik nagy örömmel használják a mára már országos hírűvé vált csúszdáinkat. A fürdővel kapcsolatban beszélni kell még a kettes épület felújításáról is. Ez a beruházás szintén mérföldkőnek számít a részvénytársaság életében, hiszen az épület állaga már nem tette lehetővé, hogy a vendégeink használhassák.

 

Reményeink szerint a hamarosan megnyíló épületszárny a népszerű beruházások közé fog tartozni, hiszen komoly szaunapark és gőzbarlang létesült, az új öltözők és az új pihenőtér szintén a kor elvárásainak megfelelően lett átalakítva. A város életét jelentősen befolyásoló beruházásról is érdemes még néhány szót szólni, ez pedig a Zsigmondy sétány átalakítása, amelynek a kivitelezési munkái folyamatban vannak. Hamarosan elkészül az új térburkolat, a felújított színpad, amely interaktív, zenélő szökőkúttal, ivópavilonnal bővül.

 

Nem először volt tagja a képviselő-testületnek. Ha összehasonlíthatók ezek az időszakok, miben más, vagy hasonló a korábbi testületi tagsággal ez az öt év?

 

Valóban, a második önkormányzati ciklus az, amiben most részt veszek. Teljesen más a két ciklus, és talán össze sem lehet hasonlítani a két időszakot. Az akkori testületnek viselnie kellett a fürdővásárlásból eredő devizahitel terheit, ami jelentősen korlátozta a város vezetésének mozgásterét. Ma teljesen más a helyzet. A városnak nincsenek anyagi gondjai, és a folyamatosan emelkedő bevételeknek köszönhetően jelentős tartalékokkal rendelkezik.

 

Van-e, maradt-e önben hiányérzet azon célok, feladatok kapcsán, amelyeket eltervezett a ciklus elején?

 

Sajnos igen, néhány kitűzött célt még nem sikerült elérnünk. Ilyen a harkányiak által csak muslincasornak nevezett épületek helyén az új vendéglátó egységek megépítése, valamint még nem készült el a fürdő hármas medencéjének felújítása.

 

Következnek a választások. Jelölteti magát?

 

Igen, szeretnék újra indulni a választásokon, jelenleg az eltervezett feladatok nagyjából felét tudtuk megvalósítani. Szeretném a már megkezdett munkákat befejezni, és a közeljövőben induló fejlesztésekben részt venni. És van még néhány olyan ötletem, amit érdemes lenne a város szebbé, jobbá válása érdekében megvalósítani.

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.