Nagy Csaba: európai színvonalra lép a harkányi kórház

Helyi - szerző: KT

A kórház mintegy ötven terminálján lehet majd leolvasni azokat az egyedi azonosítóval rendelkező karórákat, melyek a harkányi kórház betegazonosító rendszerének részét képezik. Dr. Péter Iván főigazgató a projekt átadó rendezvényén jelezte, hosszú távú terveik között szerepel a teljesen papírmentes kórházi rendszer kialakítása is.

 

dr. Péter Iván – fotó: Kacsúr Tamás, HH

 

Az elmúlt időszakban közel négymilliárd forint támogatás érkezett a Harkányi Termál Rehabilitációs Centrumba – elékeztetett Nagy Csaba ezzel indokolva, hogy a kormányzat fontosnak tartja a harkányi kórházi ellátás és az itt folyó szakmai munka támogatását. A rendszer, melyet a pályázat révén most Harkányban bevezetnek az országban elsőként indul be, de Európa országaiban is kevés helyen található meg. Maga a kórház egy európai középszínvonal fölé fog felzárkózni – fogalmazott.

 

Az országgyűlési képviselő a szerda délutáni, HPC épületében szervezett eseményen kiemelte, a városban is több fejlesztés megvalósul, hiszen közel 400 millió forintért iparterület fejlesztésre nyert támogatást, de a 300 milliós piac- és a közbeszerzés folyamatának utolsó napjaiban lévő Zsigmondy sétány milliárdos felújítása is hamarosan megtörténik. Mindemellett 104 millió forintért egy óvodafejlesztési projekt is el fog indulni – jelezte a képviselő. Felhívta a figyelmet a Közút pályázatára, mely szerint körforgalmat építenek 70 millió forintból az Ady és Kossuth utca kereszteződésébe, valamint a közintézmények energetikai beruházásaira és az iskola sportpályájának fedésére is.

 

dr. Laczó Andrea – fotó: Kacsúr Tamás, HH

 

Az EFOP pályázatok körében egészségügyi ellátórendszer fejlesztésére, különös tekintettel a betegbiztonság növelését célzó beruházásra 2017 óta pályázhatnak a kórházak – ismertette dr. Laczó Andrea, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ térségi igazgatója (ÁEEK). A Baranya, Somogy és Tolna megye egészségügyi intézményeit összefogó területi vezető elmondta, a három megye 11 intézménye összesen egymilliárd forintnyi pályázati pénzt nyert el e tárgykörben, így gyógyszeradagolók és kézhigiénés projektek is megvalósultak a harkányi betegazonosító rendszer kiépítése mellett.

 

Dr. Laczó Andrea az esemény alkalmával kiemelte, az idei év márciusában lehetőség nyílt az 1,3 milliárdos deviza alapú hitel konszolidálására. Mint fogalmazott, a 2006-ban felvett kölcsön a csőd szélére sodorta az intézményt. Az ÁEEK, mint tulajdonos-fenntartó további forrásokkal is ellátja a kórházat, így az elmúlt évben mintegy 60 millió forintnyi támogatást adott, melyet infrastrukturális fejlesztésekre és beruházásokra fordíthat a harkányi kórház.

 

A Harkányi Termál Rehabilitációs Centrum abszolút stabil működésű és azon kevés kórházak közé tartozik, melynek nincsenek likviditási gondjai –  fogalmazott a tulajdonos képviselője.

 

Medikai tablet – Nagy Csaba és dr. Laczó Andrea – fotó: Kacsúr Tamás, HH

 

Az EFOP lehetőségein belül a harkányi kórház három pályázatot szeretett volna megvalósítani, melyből kettő lett nyertesként kihirdetve. Az egyik a 180 milliós betegbiztonság növelését célzó komplex infrastrukturális beruházás – jegyezte meg dr. Péter Iván, a kórház főigazgatója a projekt átadóján. Mint ismertette, ennek keretében egyfelől speciális kézhigiénés eszközök beszerzése mellett a vezetékes vízrendszer szűrőberendezéseinek beépítése is megtörtént mintegy 5 millió forint értékben.

 

A projekt másik része az a betegazonosító rendszer, mely kiépítésével az irányítás legfőbb problémáját, az azonosítást oldanák meg. Ez a komplex elektronikus rendszer a felvételtől a távozásig kíséri végig a teljes betegutat, lekövetve valamennyi kezelés részletét is. Távlati célunk a papír alapú rendszer teljes kiváltása – fogalmazott dr. Péter Iván.

 

Mint a főigazgató részletezte, a kórházba érkező beteg egy karórát kap, melyet a kórház mintegy ötven pontján lévő fali terminállal tud leolvastatni, így követve tevékenységét és feladatait. Beszerzésre került tíz darab medikai tablet is, melyek a vizitek során segítik a rendszert a dokumentálás folyamatiban, de hét darab – osztályonként egy – vizitkocsi is a nővérek és orvosok rendelkezésére áll a mindennapi munkához. Jelezte, a fejlesztésekkel egy digitális kórház alapjait fektették le, mely fejleszthetősége révén lehetőséget ad arra, hogy a papír alapú dokumentálást hosszú távú tervként megfogalmazva felszámolhassák.

 

RFID olvasóval ellátott fali terminál a harkányi kórházban – fotó: Kacsúr Tamás, HH

 

A kórház vezetője a további pályázatokkal kapcsolatban ismertette, a szintén EFOP keret 144 millió forintjából megvalósuló humán erőforrásfejlesztés is a betegbiztonságot célozza meg, míg az ÁEEK pályázatának köszönhetően egy modern ultrahang készülék került az intézménybe.