Havonta átlagosan 300 ezren dolgoznak egyszerűsített foglalkoztatással, őket és munkáltatóikat is érinti a július 1-jei változás.
Ettől az időponttól senki nem dolgozhat többet évente 120 napnál idénymunkában és alkalmi munkában. Érdemes felkészülni a változásra, még akkor is, ha idén nem kell arányosítani, vagyis a teljes évre járó kerettel, a 120 nappal lehet számolni a július 1. és december 31. közötti időszakban – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A jelenlegi szabályok szerint ugyanazon munkáltató és a munkavállaló között idénymunka és alkalmi munka együttes időtartama egy naptári évben nem haladhatja meg a 120 napot.
Ezzel szemben a második félévtől, ha a munkavállaló idénymunkára vagy alkalmi munkára létesít több alkalommal munkaviszonyt, akkor a munkaviszonyok együttes időtartama a naptári évben legfeljebb 120 nap lehet.
Eddig tehát akár az egész évet végigdolgozhatta egy munkavállaló ezekben a foglalkoztatási formákban, csak négyhavonta más-más munkáltatónál. Mostantól azonban csakis az számít, hogy a munkavállaló hány napot dolgozott egyszerűsített foglalkoztatásban, munkanapjai – tekintet nélkül a munkáltatóra – összeadódnak.
Lényeges, hogy a júliusi változás mellett az alkalmi munkára vonatkozó időbeli korlátozás fennmarad: ugyanazon munkáltató és a munkavállaló között összesen legfeljebb 5 egymást követő napig, egy hónapon belül összesen legfeljebb 15 napig, egy éven belül pedig összesen 90 napig létesíthető határozott időre szóló munkaviszony. Továbbá 2025-ben érvényben marad, hogy idénymunka esetén azonos felek között az évi 120 napot nem haladhatja meg a munkanapok száma.
A 120 napos időkorlátot 2025-re július 1-jétől kell számolni. A NAV online lekérdezőfelületet fejleszt a NAV-Mobil alkalmazásában, amelyben nyomon követhetők a ledolgozott, illetve még ledolgozható napok a munkavállalók és a foglalkoztatók számára.