Januártól minden napelemet használó háztartás számára megszűnik az éves szaldóelszámolás lehetősége, és havi szaldós elszámolásra állnak át – jelentette be az energiaügyi miniszter.
Lantos Csaba szerint annak is havi szinten számolják majd el a fogyasztását és termelését, aki korábban, tíz évre kötött éves szaldóra szerződést.
Szeptemberben közlik, hogy mely területeken lehet majd ismét visszatáplálós rendszereket telepíteni, de ezek a felhasználók már csak bruttó havi elszámolással csatlakozhatnak a hálózatra.
Az éves elszámolás azért volt kedvező, mert a nyári napok termelése a téli napok fogyasztásával párosult, a havi elszámolásban azonban erre nincs lehetőség: míg nyáron a 3-4-szeres túltermelés többletét alig néhány forintos kilowattonkénti áron fizetik – külön kérésre – meg, addig télen a kevés napsütés miatt a fogyasztás van túlsúlyban és a szolgáltató számlát állíthat ki. A napelemes rendszerek így belátható időn belül nem fognak megtérülni – szemben a korábbi, nagyjából tíz éves időszakkal.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.