Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője arra kéri Lantos Csaba energiaminisztert, hogy a már megvalósult családi beruházások esetén legalább ott ne változtasson az éves szaldóelszámoláson, ahol az a megkötött tízéves szerződés miatt egyszer adott volt.
Az energiaügyi miniszter közösségi oldalakon jelentette be, hogy januártól azok számára is havi szaldóelszámolás lép érvénybe, akik még tíz éves szerződést kötöttek éves elszámolásra a szolgáltatóval.
A családok százezreit érintő kérdés miatt a szakma és a fogyasztók óriási tömege is felháborodott, így ugyanis milliós beruházások válnának ráfizetéssé.
Lantos most egy kormánypárti szereplőtől kapott egyértelmű és nyilvános felszólítást, hogy a már megvalósult családi beruházások esetén ne vonjanak el szerzett jogokat, és a kormány döntsön az éves szaldóelszámolás visszaállításáról legalább azon családok esetén, akiket ez korábbi szerződéseik alapján is megilletett. Kocsis Máté brüsszeli felelősségre is rámutat az üggyel kapcsolatban, ez azonban nem helytálló, az unió ugyanis nem avatkozott be az elszámolás módjába.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.