Az elmúlt napokban Németországban népszerűsítette városunk adottságait a Harkányi Turisztikai Egyesület. A helyi szolgáltatók, a megújult fürdő és a magas színvonalat biztosító kórház lehetőségeit azokon a területeken népszerűsítették, ahonnan térségünk könnyen elérhető.
A három állomásból álló roadshow-t a közelmúltban átalakul osztrák és német területek turisztikai képviseletével közösen szervezték. A Stuttgartban, Münchenben és Nürnbergben tartott rendezvények célja az volt, hogy azokon a területeken mutassák be Harkányt – azon belül is szolgáltatókat, a megújult fürdőt és az egyedülálló lehetőségekkel bíró kórházat – ahonnan könnyen megközelíthető térségünk és régebben kiemelkedően sok vendég érkezett – jelezte Végi János.
Mint az egyesület elnöke hozzátette, a fürdőt megújult formájában mutatták be, városonként 20-30 beutaztatót és lehetséges partnert elérve pedig komoly érdeklődés övezte Harkányt, kamatozó kapcsolatokra számítanak. A kórház és a szállodák által felajánlott ajándékoknak nagy sikere volt, a nyereményjáték fődíja, a gyógyfürdő által biztosított egyhetes, szolgáltatásokkal kiegészített belépője pedig felkeltette a résztvevők érdeklődését.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.