Nemsokára a harkányi postások is elektromos bicajt kapnak

Helyi - szerző: HH

Harkányba is érkezik azokból az elektromos kerékpárokból, amiből év végéig legalább 1200 darabot vesz a posta. Az elektromos rásegítésű bicajok flottáját 2023-ban országszerte további 500 darabbal egészítik ki.

 

A beszerzés érinteni fogja Harkány és Siklós települést, illetve az ott dolgozó kézbesítőket. Leghamarabb a nyártól láthat majd mindkét településen olyan postást, aki már az elektromos meghajtású kerékpárt fogja használni – közölte a Magyar Posta.

 

Az elektromos bicajokat az ország olyan járásaiban használják majd, amelynél a távolság, a küldeménymennyiség vagy a járás útvonalának nehézsége indokolja. A két településen így vegyesen lesznek használatban hagyományos és elektromos meghajtású kerékpárok is.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.