Nőtt a belépőszám, új célterületekre nyitna a fürdő

Helyi - szerző: HH

A tavalyi év novemberéhez képest az idei hónapban mintegy 21 százalékkal több vendég lépte át a harkányi fürdő kapuját – jelezte Herendi Ferenc. A fürdő igazgatóságának tagja rámutatott: a növekedés a javuló feltételek mellett a célzott marketing hatása is.

 

A fürdő meghatározta azt a könnyen elérhető, potenciális célközönséget, mely megszólítva gyorsan, hatékonyan tud reagálni az akciókra, kedvezményekre, kisebb rendezvényekre. A horvát és a pécsi vendégek célzott elérése jó marketingstratégiának bizonyult, melyet a belépőszámok is igazolnak. Ez a változás messze túlmutat azon az ingadozáson, hibahatáron, ami az azonos időszakok közti eltérésre jellemző – fűzte hozzá az igazgató. Kitért rá: a stratégia szélesítése a válság hatása alatt nem könnyű feladat, de az elmúlt időszak mindenképp a szükségességét igazolja.

 

Herendi Ferenc kiemelte: meggyőződése, hogy a fürdő sikerének titka nem csupán a célok hangoztatása, hanem az újabb vendégkörök felkutatása és elérése, valamint az üzemeltetéssel szemben támasztott igények kielégítése. Ha ez a két terület vállvetve dolgozik mindazon, aminek az alapjai a kormány a megvalósult fejlesztésekben, a tulajdonos önkormányzat pedig a környezet kialakításában és lehetőségek kiszélesítésében biztosított, a fürdő nem csak legutóbbi hónap, hanem az egész éves tevékenysége kapcsán hasonló sikert érhet el.

 

Megjegyezte azt is: az elmúlt időszakban számos olyan kisebb, könnyen orvosolható problémára is megoldást kerestek és találtak, mely hosszú évek óta váratott magára, ám jellege miatt kevés figyelmet kapott. Az üzemeltetésben jelentkező szemléletváltás legutóbb például a vállfás öltözők padjainak javítását, párnázását, a jegyvásárlás rendszerének modernizálását is magában foglalta. Bevezettek olyan szolgáltatást, melyre régóta igény volt, így az üzemeltetés kényelmét háttérbe helyezve megszervezték az első habpartit is.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.