Összesen 21 milliárdot kapnak a kistelepülések

Gazdaság - szerző: HH

Mintegy 1300 település összesen 21 milliárd forint támogatáshoz jut a Magyar falu program két pályázatán – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Vajszlóban egy polgármesteri találkozón.

 

Gyopáros Alpár részleteket még nem közölve elmondta: a kistelepülések önkormányzati ingatlanok fejlesztésére, azon belül tetők, nyílászárók cseréjére, homlokzatfelújításra, kisebb külső-belső rekonstrukciókra, továbbá közösségszervezők bérköltségére és rendezvények kiszolgálásához szükséges eszközök beszerzésére költhetik a támogatást.

 

Az egyik pályázat révén lehetőség nyílik a polgármesteri hivatali mellett más funkciót ellátó faluházak, továbbá könyvtárak, közösségi terek rekonstrukciójára, szolgálati lakások kialakítására – tette hozzá.

 

A kormánybiztos megjegyezte, hogy pályázatot hirdettek a falusi kisboltok megmentésére, valamint a falvakban működő mikrovállalkozások támogatására is.