Ön szerint is jó ötlet a főutca parkolósávossá alakítása és a szervizutak lezárása?

Helyi - szerző: HH

A négysávos Kossuth Lajos utca parkolósávossá alakítását és a szervizutak lezárását szorgalmazza olvasónk, aki ezzel a belvárosi parkolóhelyek számának növelését is megoldottnak látja.

 

 

Mint szerkesztőségünknek küldött levelében írja, amióta az 58-as számú főút elkerüli a belvárost, a Kossuth utca forgalma mérséklődött, kétsávos útként is lehetne használni. Mint rámutat, az immáron 5717-es út a benzinkútig is csak kétsávos. A szervizutakon csak kevés autó tud megállni, de a két külső sávot felfestve még több parkolóhely lenne a belvárosban.

 

Mint megjegyzi, az útpadka kiépítésével a zöldfelületet is meg lehetne óvni, igaz, arra nem ad magyarázatot, hogy az autójából kiszálló ember miként jut a töltés alján lévő szervízút túloldali járdájára. Arra viszont kitér, hogy a szervizutakból egyébként is sétálóutcát kellene csinálni, ahova nem lehet autóval behajtani.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.