Parkolót avattak

Helyi - szerző: KT

Átadásra került a „Kerékpárral a kultúrák közt Harkánytól Belisčéig” című, korábban nyert pályázati beruházás egyik eleme, a terehegyi parkoló. Az IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében készült akadálymentesített, féltetővel is ellátott, térkövezett parkolót akár kerékpárok és gépjárművek is igénybe vehetik. 

 

 

„Igyekszünk megteremteni a tárgyi lehetőségét annak, hogy a közösséget viszont ne a tárgyak, hanem a közösségben élő emberek hozzák össze. Úgy szeressük egymást, amilyenek vagyunk, ne a hibánkat kritizáljuk, hanem az erényeinket magasztaljuk.” – mondta dr. Imri Sándor polgármester, miután ismét megállapította, hogy valami elindult.  

 

„Nézzük az eredményeket és ismerjük el egymás erényeit, úgy fogunk előremenni” tette hozzá. Imri elmondta: a színpad mellett felújított illemhely – melynek átadására később kerül sor – és a most átadott parkoló is a siklósi Mehring BT. munkáját dicséri. Mehring Istvánnak oklevelet nyújtott át, hogy emlékezzen rá, milyen jó volt Harkányban dolgozni.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.