Rejtélyes haláleset – eljárást indított a rendőrség

Baranya - szerző: HH

Mint korábban beszámoltunk róla, meghalt egy harkányi férfi, aki testvérével ételmérgezés gyanújával került kórházba.

 

A férfi halálának okáról inkább hallgatnak az illetékesek, de a rendőrség közölte, hogy közigazgatási eljárás keretei közt vizsgálódik.

 

Az esetet megelőzően a biztonsági őrként dolgozó testvérpár leértékelt élelmiszert, füstölt kolbászt vitt haza abból a siklósi áruházból, melyben dolgozott. Testvérével később elfogyasztották azt, majd kórházba kerültek, ahol életét vesztette. Nem megerősített információk szerint a fiatalabb férfi halálának hivatalos okaként az eljárás jelenlegi szakában nem ételmérgezés szerepel.

 

Arról, hogy mindez összefüggésben áll-e a halálesettel nem tudni, a kórház személyiségi jogokra hivatkozva nem árul el semmit. A társhatóságok az ételmérgezés miatt szükséges eljárásokat nem kezdték meg, a rendőrség pedig közigazgatási hatósági eljárást indított, ami gyakorlatilag csak a szándékosságra utaló jelek hiányát jelenti a nyomozás megindításának pillanatában.

 

A kormányhivatal közölte az Új Harkányi Hírekkel, hogy amennyiben az ételmérgezés gyanúja valóban bebizonyosodik és erről tudomást szereznek, az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek kivizsgálják az esetet és megteszik a szükséges intézkedéseket.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.