Rekordszámú résztvevő volt az idei Joola Kupán

Helyi - szerző: HH

Hétvégén, augusztus 5-7. között rendezte a harkányi pingpong csapat a hagyományos veterán versenyét, ahol 8 országból rekordszámú, 214 játékos nevezése érkezett, összesen 24 kategóriában, egyéni, páros és DC rendszerű versenyszámokban.

 

 

A több mint 1000 játékot felölelő háromnapos tornán olyan nevek is felbukkantak, mint a 171-szeres válogatott Németh Károly vagy az Európa bajnok harmadik helyezett Frank Béla. A verseny erősségét az is mutatja, hogy az említett sportágunk büszkeségei a külföldi mezőny miatt nem mindig tudtak a dobogó legfelső fokára lépni.

 

A Kékedi Tibor és Gulyás Vince alkotta professzionális versenybírói páros szakmai felügyelete mellett zökkenőmentesen és időben tudták a napi versenyszámokat befejezni a játékosok és a sportcsarnok külső szigetelésének megléte is a verseny rangjához méltó körülményeket teremtett.

 

Mindez azonban kevés lett volna a verseny sikeréhez – mondta Köpösdi Erik, a verseny fő szervezője, hozzátéve: a harkányi asztalitenisz csapat köszönetét fejezi ki támogatásukért Harkány Város Önkormányzatának, Harkány Gyógyfürdőnek, A Harkányi Turisztikai Egyesületnek, Malatinszky Csabának és a Malatinszky Kúriának, Urbán Istvánnak és az ISTF Kft-nek, Sandó Gábornak és az SHD System Kft.-nek, Kacsúr Tamásnak valamint Andreas Hain-nak és a JOOLA Tischtenis GMBH-nak.