Rendkívüli testületi ülés hétfőn…

Helyi - szerző: KE

Harkány Város Önkormányzatának képviselő-testülete hétfő esti rendkívüli testületi ülésén jóváhagyta az önkormányzat és a Turisztikai Egyesület közötti megállapodást, a helyi TDM szervezet támogatásának témájában.

A TDM szervezet 46 millió Ft-ot nyert pályázaton, s ezt egészíti ki a város 26 millió Ft-tal. A TDM közel ötven harkányi vendéglátóst, szállásadót tömörítő szervezet arra vállalkozott, hogy az elnyert forrásból a következő évre megduplázza a Harkányba érkező vendéglétszámot. A TDM iroda a jövőben a Kossuth u. 7 szám alatt lesz megtalálható, a fürdő központi épületében, ahol magába foglalja a jelenlegi Tourinform Irodát is.  Az iroda vezetője Sarkadi Eszter és munkatársai szervezik, illetve bonyolítják le a hátralévő két városi rendezvényt is a városban, a Tenkesalja Fesztivált és a Szüreti Fesztivált.

Az iroda jövőre öt fővel fog működni, hangzott el a testületi ülésen, akiknek az lesz a feladatuk, hogy Harkány marketingjét magasabb színvonalon képviseljék a médiában, kiállításokon, szakmai területeken. A testület már januárban jóváhagyta a pénzeszköz átadását a TDM-nek, most pedig a szerződéstervezetet is, így minden akadály elhárult az elől, hogy a helyi szállásadók, vendéglátósok maguk kezébe vegyék a város marketing és image építését.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.