Schobert Norbi megint megtolta a hülyeségrollert

Technológia - szerző: HH

Schobert Norbert nem hisz a holdraszállásban. Ez abból a nűsorból derül ki, amiben beköltözött Hajdú Péterhez. Norbi nem a tudósklub rendes tagja, ezt már számos alkalommal bebizonyította.

 

Sch. Norbert szerint „akkora hülyeség a holdraszállás, mint a kalóriaszámítás”. A tanulatlan celeb újabb konteós gondolatmenetének legnagyobb butaságait a legnevesebb, űrkutatással foglalkozó csatorna is sorba vette kellően gúnyos videójában.

 

 

Az agyvérzésen átesett ételcsomagolós vállalkozó korábban azzal verte ki a biztosítékot, hogy szintén fatális tévedésként bizonygatta: a kokain és a répacukor között szoros összefüggés van, amit a „vegyjeléből” vezetett le. Valójában nincs, csupán annyi, hogy mindkettő összegképlete (mert így hívják) betűkből és számokból áll. Ezt követően a globális felmelegedésről adott megfejtést, ám sajnos azzal sem jelölték túl sok díjra. Ez az ember volt az is, aki a szülés után a nőket hibáztatta az elhízásért, és később visszakozva a gulágot hozta fel érvként az orvostudomány és a genetika tudományával szemben.