Shoppingolás helyett gyanúsítotti kihallgatás

Helyi - szerző: KT

Nem sokáig örülhetett a tolvaj a zsákmánynak, a rendőrök szinte azonnal elfogták. Társával – hiába a kiváló matek – az elfelezett pénzt sem tarthatták meg.

 

 

A Tom Marketből kifele veszett el az a pénztárca, ami – ahogy mondják – szinte nem is koppant. Az általában kisbolt vagy a szomszédos Spar előtt dekkoló csapat két tagja azonnal felmérte a helyzetet, de a talált holmit nem az önkormányzathoz vitték be. A Harkány melletti szőlőhegyen lakó városképi elemek legjobb tudásukat elővéve kettéosztották a tárca forintális tartalmát, majd a később bűnjelként szolgáló üres bukszát a művelődési házhoz közeli bokrok között rejtették el. Azt nem tudni, a pénzösszeg kettővel való osztásához igénybe vettek-e külső segítséget, esetleg segédeszközt.

 

Az akkor még bokor alatt lapuló tárca tulajdonosa értesítette a gyors és furcsa eltűnésről a rendőrséget. A harkányi rendőrpáros hely- és személyismeretének köszönhetően azonnal megtalálta és kérdőre vonta a feltételezhető elkövetőket, akiknek ezt követően már nem a korábbi terveik szerint alakult a nap. Megmutatták hol hűsítik a tárcát, majd ők kerültek hűvösre: még aznap megtörtént a gyanúsítotti kihallgatásuk.