Sikkasztás miatt nyomoznak a harkányi fiókban történt ügyletek kapcsán

Helyi - szerző: HH

Sikkasztás gyanúja miatt nyomoznak az egyik országos pénzintézet harkányi fiókjában történt ügyletek miatt. Az események idején új vezetőt bíztak meg a fiókvezetői feladatok ellátásával is.

 

Úgy tudni, valaki – a nyomozás pillanatnyi állása szerint – több mint 11 millió forint vagyoni hátrányt okozott az elmúlt hónapokban az intézet ügyfeleinek, mire azoknak gyanús lett egyes pénzmozgás és eljárásrend. Az ügyben hamar az akkori fiókvezető került az érdeklődés középpontjába, akit többször is kihallgattak. Az eljárás – melyben okirathamisítás gyanúja is felmerült – jelenleg folyamatban van.

 

A takarékbankot is tömörítő Magyar Bankholding is megerősítette a nyomozás alapvető tényét, de cikkünk megjelenésééig nem kívántak magyarázatot adni a történtekre vagy más módon kiállni a nyilvánosság elé, így azt sem voltak hajlandóak elárulni, hogy jelenleg ki és mióta látja el a bankfiók vezető feladatait.

 

A harkányi fiókot már nem Csanádi Katalin, hanem a kozármislenyi telephely útját is egyengető Bernhardtné Ferkov Mária vezeti.

 

A rendőrség szerint a Siklósi Rendőrkapitányság által sikkasztás gyanújával folytatott nyomozás érdekeit az szolgálja leginkább, ha nem árulnak részleteket, az azonban kiderült, hogy egyelőre nem mertek meggyanúsítani senkit.