Siklósi regionális fejlesztési konferencia

Baranya - szerző: GR

Január 9-én a siklósi Castello Hotel adott otthont az egynapos Regionális fejlesztési konferenciának, ahol a résztvevők megismerhették és megvitathatták a 2007 és 2013 közötti Európai Uniós fejlesztési ciklus térségi eredményeit valamint betekintést nyerhettek a 2014-2020-as fejlesztési időszak céljaira és lehetőségeire.  

 

A mintegy egy éve üzemelő négycsillagos hotel tulajdonosa, György Zoltán nyitotta meg a konferenciát. Köszöntőjében elmondta, hogy nagy örömnek és a siker biztosítékának tartja azt, hogy az induló új Európai Uniós ciklus előtt széles körben, szakértők bevonásával lehet tárgyalni a Magyar Kormány által összeállított gazdasági elképzelésekről, melyek meghatározhatják a következő időszak növekedési mutatóit.  Beszédének zárásaként jó tanácskozást és sikeres pályázatokat kívánt.

 

Voltak eredményeink, de a lista legvégén kullogunk….   

 

A folytatásban dr. Sitányi László, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetőjének előadása következett, melyben nem csak a múlt eredményeit, hanem a jelenlegi és jövőbeni változásokról és struktúra-váltásról is beszélt. Véleménye szerint sokat tanulhattunk már eddig a pályázati pénzek felhasználásáról, hiszen ez most már a  harmadik uniós ciklusunk.   

 

Fontosnak tartotta elismerni, hogy sajnos a Dél-Dunántúli régió az utolsó helyeken van az utóbbi időben a pályázati pénzek felhasználásában: “a legvégén kullogunk a listának“.  

 

Ugyanakkor az operatív program egészét tekintve jól állunk, hiszen 99,5 %-át elköltöttük a pénzeknek, azonban még egy kiírás várható. Megjelent az a kormányhatározat, amiről a kormány december utolsó napjaiban döntött. “Szerény” 1 milliárd 280 millió Ft értékben lesznek még fejlesztési pályázatok (a régi ciklusból), ami nem sok pénzt jelent a régiót tekintve, de azért kisebb fejlesztéseket el lehet belőle végezni. Még nem jelentek meg a kiírások, de az elképzelések szerint első sorban a munkahelyteremtés és munkahely-megtartás lenne cél. 

Beszámolt még arról is, hogy a pletykákkal ellentétben a DDRFÜ részéről forrásvesztés nem történt, az nem is volt elképzelhető.

 

Hogyan tovább?

Majd áttért a következő ciklus működésére. A társadalmi egyeztetés elkezdődött, ami még az NFÜ honlapján található, bár az sem szűnt meg valójában, csak az ott dolgozók más-más hivatalokhoz illetve minisztériumokhoz tartoznak a jövőben. A megszűnési hírekre reagálva egyébként emlékeztetett: “szokták mondani személyekről is, hogy akinek a halálhírét keltik, az sokáig fog élni” Ezek a szervezetek tehát -minden ellentétes híresztelés ellenére- nem szűntek meg, viszont átalakuláson mennek keresztül. Példaként a rossz tájékoztatásra említette, hogy volt olyan pályázó, aki azt hitte, hogy elmarad a pályázati ellenőrzés is; viszont erről szó sincs, erre senki ne számítson.  

 

2010-óta tudni lehetett, hogy a megyei önkormányzatok lesznek a felelősek a területfejlesztési koncepciók, programok, tervek kidolgozásáért. Voltak mindenféle viták, de a megyei jogú városok önkormányzatai is bevonásra kerültek végül a tervezésbe. Sőt, ezek nem csupán tervezési feladatok lettek, hanem a döntési jogkört is megkapták a fejlesztési források felhasználásával kapcsolatban. Lesznek kutatási és innovációs alapok is, ennek egy részéről is születhet majd helyben ítélet.  

 

Meglepetés volt a vidékfejlesztés “részleges” megyei önkormányzati hatáskörbe kerülése, nagy lehetőség lehet ez a Dél Dunántúlon. A szakadék ami a vidékfejlesztés és területfejlesztés között volt az várhatóan ezzel megszűnik, persze ez az egyértelmű kormányzati szándék is.  

 

A következő ciklus Területfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásmegosztása is szóba került. (A lenti ábrán Baranya, Somogy és Tolna megyére lebontva látható)  

 

 

 

 

Mind a három megyével együtt dolgozik az ügynökség a tervezési feladatokon, és mindenkinek feltett szándéka, hogy kistérségi szinten helyi találkozókon és műhelymunkákon gyűjtsék össze a projektötleteket- elképzeléseket. Van olyan megye, ahol már el is indult ez a munka. Hamarosan megjelennek a honlapokon a társadalmi egyeztetési változatok is, amik így mindenki számára megtekinthetőek lesznek. Azért is van a 45 napos társadalmi egyeztetés, hogy legyen idő a javaslatok beépítésére, hiszen a koncepciónak április 30-ra el kell készülnie.  

 

A várható kedvezményezettek köre elég tágnak tűnik, hiszen (a TOP esetében) a megyei önkormányzatoktól a települési önkormányzatokon át, társulások, gazdasági szervezetek (többségi önkormányzati tulajdoni hányaddal) nonprofit szervezetek, intézményfenntartók és képzési szervezeteken; sőt speciális esetekben még szociális és gyermekjóléti szervezetek, Volán társaságok, a MÁV és a NIF (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő) is beletartoznak.  

 

Az előadás végén kiemelte, hogy: “összhang kell, mert a gazdaságfejlesztés és munkahelyteremtés természetesen hasznos, de ez egy bonyolultabb-sok szereplős rendszer, ahol a hosszútávú fenntarthatóság gondos tervezést igényel, ugyanakkor a pályázható forrás is a többszöröse az eddigieknek. A legfontosabb pedig, hogy még nem volt ilyen lehetőségünk eddig soha, és elképzelhető, hogy nem is lesz többet.”  

 

A program kérdésekkel és felvetésekkel folytatódott. Felszólalt többek között György Zoltán, Bék János (Szászvár polgármestere), Vida Dezső (Egyházasharaszti polgármestere) is.

 

Siklós polgármestere is felszólalt  

 

Az ebédszünet előtt Siklós polgármestere, dr. Marenics János beszélt.   

 

Emlékeztetett: azért kell lobbizni Baranyának, hogy kétszer többet pénzt kapjon a jövőben – ahogy más hátrányos helyzetű megyék is- hiszen akkor fog bekövetkezni a felzárkózás, ha kiemelten kezeljük a pályázati programokat és fejlesztéseket.  

 

Nem lehet csak ugyanannyi fejlesztési forrást kapnia a megyének mint amennyit Kecskemét vagy Győr környéke kap, hiszen ott háromszoros jövedelmek vannak és a vállalkozások is sokkal erősebbek. Mi nem tudjuk Villányból, a harkányi fürdőből, a szigetvári várból, siklósi várból és a Mecsekből ugyanazt az eredményt elérni, mivel a turisztikai szezon jelenleg csupán 4-5 hónapos bevétele nem fogja stabilan előrevinni a foglalkoztatást ezért szükség van a gazdaságélénkítésre. Az is katasztrofális, hogy szinte járhatatlan utak vannak, köztük a Pécs-Harkányi út is rossz állapotban van  emelte ki a városvezető

 

Megemlítette még néhány szóban a siklósi eredményeket is, bár fogadkozott, hogy nem kívánja hosszasan méltatni a végrehajtott projektjeiket, mert a jelenlévők között nála sikeresebb polgármesterek is biztos vannak; valamint azt se szeretné, hogy a kevésbé sikeres polgármesterek rosszabbul érezzék magukat a teljesítményük miatt. Kiemelte, hogy 2002-től az eredmények elérésében segítségére voltak a pályázatíró cégek is, és szeretne köszönetet mondani dr. Madár Péternek és dr. Göndöcs Istvánnak továbbá a  DDRFÜ dolgozóinak is. Óriási eredménynek nevezte az elnyert 34 pályázatot, amik számszerűen több, mint tíz milliárd forintot jelentettek. A sikerekhez kulcs még – a jegyzőtől és az önkormányzat más szerveitől is független – háromtagú pályázati csapat: egy közbeszerzési szakember, egy közgazdász-mérnök és egy építész-technikus.  

 

Az ebéd után folytatódtak az előadások. Dr Homolya Róbert, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára a 2014-2020 közötti fejlesztési időszak céljairól és lehetőségeiről beszélt.  

 

[fbalbum url=”https://www.facebook.com/media/set/?set=a.620874377948176.1073741887.164279543607664&type=1″]