Sittre vágtak két spuriárust Pécsen – friss: csak a rendőröknek hoztak drogot

Baranya - szerző: HH

Jogerősen kilenc-kilenc év fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla két baranyai férfit, aki 2019-től rendszeresen, jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedett.

 

A két férfi 2019-ben határozta el, hogy Hollandiából speedet hoz be az országba, és közreműködik a helyi értékesítésében. A kábítószert az egyik vádlott bérelt autókkal szállította Magyarországra, majd a két kilónyi adagot 2,2 millió forintért értékesítették a megrendelőjüknek.

 

A Pécsi Törvényszék társtettesként, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat, és ezért kilenc-kilenc év fegyházra ítélte őket. Az elsőfokú határozat ellen az ügyész súlyosításért, a védelem enyhítésért fellebbezett, így került az ügy a táblabíróságra, amely helybenhagyta az ítéletet.

 

friss | a hatóságok nem számoltak be róla, hogy a páros megbízói és egyetlen ügyfelei azok a fedett rendőrök voltak, akik pénzén és akik számára a drogot behozták.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.