Bárkit lehallgathatnak, bárhol házkutatást tarthatnak, amikor épp erre szottyan kedve a hatóságoknak, ehhez még csak bűncselekményre sem lesz szükség, ha életbe lép az Igazságügyi Minisztérium rendelete.
A titkos információgyűjtés újragondolását is tartalmazó szabályrendszer a rendőrségi, nemzetbiztonsági, ügyészségi és az adóhivatalról szóló törvények módosításával változna. Alapvetően arról szól, hogy ugyan nyomozás továbbra is csak bűncselekmény alapos gyanújával indulna, azonban ezt előzetes felderítés előzheti meg.
Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy gyakorlatilag bármi megfelelő indok lehet egy házkutatásra – például egy telefon vásárlása vagy egy gyanútlan séta az utcán – ami közvetve köthető egy esetleges, még tüzetesebben nem is vizsgált bűncselekményhez. A törvényjavaslatból még csak az sem derül ki, hogy mi okán kezdeményezhetnek előzetes felderítést.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.