Egy törvénymódosító javaslat nyomán külön igénylés szerint kerülhet a személyi igazolványokra a származási hely.
Az előterjesztő Gyopáros Alpár, Kocsis Máté és Tasó László kormánypárti politikusok szerint a Magyar Falu Program keretében szervezett vidéki társadalmi egyeztetésen merült fel az igény.
Származási hely 1991 óta szerepel az anyakönyvekben, így aki ezt követően született, a törvénymódosítás elfogadása után kérheti ennek feltüntetését is a személyi kártyáján. Aki korábban látott napvilágot, annak először az anyakönyvét kell módosíttatni – bevallás alapján.
A személyiken jelenleg csak a születési hely található, ám az legtöbbször – főként a kisebb települések esetében – a tényleges lakóhely közelében lévő kórház címe. A származási helye ezzel szemben az anya tényleges lakóhelye, mely bármilyen kis település is lehet.
Az előterjesztés szerint ez a lehetőség 2021 augusztus 2-án lépne hatályba.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.