Szeptemberig kell várni a devizahitel mentésre

Gazdaság - szerző: GR

A kormány még a héten benyújtja az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely a Kúria jogegységi döntésének megállapításait illeszti be a jogrendbe – jelentette be Varga Mihály.  

 

A nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülés szünetében tartott tájékoztatón hozzátette, hogy a devizahitelesek helyzetének rendezésében kétlépcsős lesz a törvényalkotás. A kormány álláspontja szerint a „becsapott ügyfelek” részére az összes törvénytelenül elvett pénzt vissza kell fizetniük a bankoknak – mondta Varga Mihály. A rendezés kiterjed valamennyi devizaalapú hitel- és kölcsönszerződésre, valamint a pénzügyi lízingszerződésekre is, illetve az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó hitel- kölcsön és pénzügyi lízingszerződésekre.

 

 

A devizahiteleseket ért tényleges veszteségek elszámolása a második lépcsőben történik, arra szeptemberben tesz majd javaslatot a Nemzetgazdasági Minisztérium, egyeztetve a Magyar Bankszövetséggel, és bizonyos kérdésekben a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB). A kormány szerint az árfolyamrés kérdése viszonylag gyorsan rendezhető, mivel a Kúria kimondta, hogy az MNB hivatalos középárfolyamát kellett volna alkalmazniuk a bankoknak.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.