Közel száz embert vert át az a társaság, aki ablakok beépítésére vett fel előleget, ám a munkát sosem végezte el. A 12 millió forintnyi csalás miatt a Pécsi Járási Ügyészség nyújtott be vádiratot.
A két főnök üzletkötője szerte az országban keresett fel embereket, akiknek nyílászáró szigetelési és ablakfelújítási munkákat ajánlottak fel. A munkákat megrendelő személyekkel formanyomtatványt írattak alá, amiben feltüntették azt az összeget, amit előre elkértek.
A sértettek abban a tudatban adták át a több 10 ezer forinttól több százezer forintig terjedő összeget, hogy előleget fizetnek. Többen lemondták a munkákat, ekkor azt a tájékoztatást kapták, hogy az átadott összeg egy már elvégzett szolgáltatás díja, amit nem kapnak vissza.
Az üzletkötők egyszerűsített energetikai tanúsítványt is ajánlottak, ami azonban semmit sem ért. A vádlottak több esetben azt állították, hogy a szigetelési munkálatokat el kell végeztetni, illetve valótlanul hivatkoztak a társasházak közös képviselőjére, a felmérési díjként átvett összeg fejében pedig nem végeztek olyan tevékenységet, ami a megrendelők számára bármiféle értékkel bírt volna.
Az ügyvezetőket és az üzletkötőket üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével és csalás vétségével vádolja az ügyészség.
Baleset történt szombat este fél nyolckor Harkány és Ipacsfa között. Olvasónk szerint egy kerékpárost ütöttek el. A mentők...
Kétszáz éve, hogy a jelenlegi fürdő területének lecsapolása közben felfedeztek egy melegvizes forrást - emlékeztetett Baksai Endre...
Szombat délelőtt beiktatták hivatalába Harkány új református lelkipásztorát, Horváth Andreát. Horváth Andreát a Balogh Zoltán által celebrált istentiszteletet...
Pünkösdkor a főváros és a fürdővárosok csábították utazásra a legtöbbeket, országszerte félmilliónál is több vendégéjszakát töltöttek a...
Lehullott vakolat, lyukas fal, kézbesítőhiány, fél évszázados elmaradottság - nem hajlandó elárulni a Magyar Posta, miként teljesített...
Megkezdődtek azok a több belvárosi ingatlant is érintő munkálatok, melyek a csapadékvíz elvezetésének problémájára jelenthetnek megoldást. Az egymilliárd...
Kezdődik a szúnyogirtások szezonja Harkányban. A vérszívók ritkítása idén sem a levegőből történik, egy autóról permetezve végzik...