Szombaton tartják Harkány immáron hagyományos Tavaszközöntőjét, melynek ezúttal is Terehegy ad otthont. Az egésznapos családi programsorozat ingyenes.
Délelőtt 10 órakor kicsiknek és nagyoknak egyaránt gyalog- vagy kerékpártúra indul az önkormányzat melletti tájháztól Terehegyre, ahol a Széchenyi téren ugyanekkor kezdődik a gyülekező.
A gyerekjátszó és kézműves foglalkozások mellett fellép a Harkány Big Band, a helyi tánccsoportok és énekkarok, és műsort adnak a helyi óvodások is.
A nap második felében, 17 óra után a nagyobbaké a főszerep; a Nihil Chips akusztikus koncertje után a Szabó Család áll színpadra.
Ezt, és a város többi programját az Irány Harkány! folyamatosan frissülő online rendezvénynaptárában is megtalálja.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.