Hétről hétre: rendszeresek lesznek a szabadtéri programjai

Helyi erők éjszakája, gasztronap, Anna napi bál, de lovas rendezvények is tarkítják a hétvégi programok kínálatát. Július heteinek utolsó napjain érdemes lesz kilátogatni a Zsigmondy Vilmos sétány szabadtéri színpadjához, hiszen a turisták és a helyiek egyaránt megtalálhatják számításukat.

Itt válogathat a hétvégi programok között

Akusztikus koncertek, színházi metál és két májusfa is vár minket a következő három napon, de szombat délután még egy Mercedes csillagtúra is átmegy Harkányon, kis pihenőt ejtve. Összeszedtük, mit csinálhatunk a hosszú hétvégén.      CSÜTÖRTÖK  – 18 órától a művház előtti téren helyezhetjük el szalagjainkat a város májusfáján. A Harka Dalkör és Harka Tánccsoport […]

Jubileumát ünnepli idén a Szabadegyetem

Immáron tizedik alkalommal rendezik meg a Harkányi Szabadegyetemet. A Hídnemzet című rendezvénysorozat a megszokott színvonalon hozza el olyan neves előadók, mint Berecz András vagy Kóka Rozália programjait, de Harkányban ünnepli születésnapját a 45 éves Kaláka is.     A november 7-12. között megrendezésre kerülő 10. Harkányi Szabadegyetem fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Az elszármazott […]

Februári programajánló

Január 28-29.   Thermal Kupa    Kispályás labdarúgó torna Január 28         Fürdőtörténeti kiállítás megnyitója. Az első gyermekrajz pályázat kiállítás megnyitója     /Helyszín: gyógyfürdő/ Január 30. 17:00               Szent Korona Szabadegyetem    Varga Tibor előadása: Szent Istvántól a világvégéig    /Helyszín: művelődési ház/ Február 4. 19:00             […]