Kezdőlap » Posts tagged with » felújítás (Page 2)

Nagyprojektté nyilvánították a 400 ágyas felújítását

A héten több, mint 160 millió euró uniós támogatást hagyott jóvá magyarországi, köztük pécsi egészségügyi beruházásokra az Európai Bizottság. Ezzel a PTE Klinikai Központ 400 ágyas tömb projektjét nagyprojektté nyilvánították, elismerve jelentőségét.     A támogatást még az előző, a 2007 és 2013 közötti pénzügyi időszak keretéből ítélte meg a bizottság. Ez azt jelenti, hogy […]

Elkezdődött a Lepke medence felújítása

A tervezett időpontban, szerda délelőtt kezdetét vette a Lepke medence júniusig tartó felújítása. A jelenleg is folyó bontási ütem és a felület előkészítése mintegy május közepéig tart. Ezt követően a vízzáró réteg létrehozása, a gépészet majd a burkolás következik.

A tervezett ütemben halad a felújítási eljárás

Az Aktív Ipari, Építőipari és Kereskedelmi Kft. végzi a Lepke medence felújítását – tájékoztatott Albrecht Ferenc, a műszaki osztály vezetője. A munkálatok elvégzésére mind a három meghívott cég érvényes pályázatot nyújtott be, melyek közül a legkedvezőbb árat ajánló nyert.     144,4 millió forint plusz áfa – ennyiből újul meg a Lepke medence – derül […]

Hegyi Ákos: öt éven át tartó fejlesztés a cél

Az őszre tervezett csúszdaépítés egy öt éven át tartó fejlesztési terv első lépcsőfoka lehet – mondta Hegyi Ákos. A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő Zrt. vezérigazgatója hozzátette: a fejlesztési terv értelmében a strand évente bővülne egy hasonló élményelemmel.

Felújított játékok, biztonságosabb játszótér

Társadalmi kezdeményezést követően közösségi munkával és önkormányzati támogatással újították fel a terehegyi fa játszóteret. A létesítményt szombaton, a hagyományőrző szándékkal megrendezett Tavaszköszöntő ünnep alkalmával adta át Éva Ferenc alpolgármester.

700 milliós rehabilitációs fejlesztés a Mohácsi Kórházban

Csaknem hétszázmillió forintból újították fel a Mohácsi Kórház rehabilitációs részlegét. Az európai uniós forrásból finanszírozott beruházás során új épületbe költözött a mozgásszervi rehabilitációs osztály, fejlesztették az eszközparkot és az informatikai rendszert.     A regionális operatív program keretébe tartozó projekt a térség egyik legjelentősebb egészségügyi nagyberuházása. A több város tucatnyi intézményét bekapcsoló nagyszabású fejlesztésre összesen […]

Ha bankba megy, vigyen aprót

Várhatóan áprilisban végeznek a siklósi OTP fiók felújításával. Jelenleg a bank udvara is zárva van a járművek elől – ideiglenes építési terület – áll a kapun. Parkolni csak az utcán tud, ahol azonban a kékruhás parkolóellenőrök leskelődnek a szélvédők mögé bliccelőre vadászva.     A fiók átalakítása, felújítása alatt az ügyfeleket az emeleti részben fogadják, […]

Megvizsgálták, hova folyik el a víz

Múlt hét során leengedték a vizet a Lepke medencéből, az elvégzett statikai vizsgálatok kedvező eredménnyel zárultak. A nyaranta százezres közönséget fogadó medence alját és oldalát vizsgáló feltárások választ adtak

Hegyi Ákos: veszélyben volt a lepke szezonja

Az elnyert támogatást úgy kértük, hogy a lepke medence felújítása valósulhasson meg belőle – mondta Hegyi Ákos, a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő igazgatója azzal a 215 milliós rendkívüli támogatással kapcsolatban, melyet a héten hagytak jóvá a fürdővállalat számára.     A lepke medence közel húsz éve nagyon rossz állapotban van mind gépészetileg, mind szerkezetileg – tájékoztat […]

Ritka leletre bukkantak a vár felújítása során

Javában folyik a Siklósi Vár homlokzatának helyreállítása. A Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központja által végzett műemléki kutatás nem csak a szakemberek számára rejt izgalmakat.     Bartos György, a Nemzeti Múzeum fő muzeológusa, a nyugati szárny nyugati homlokzatán a bejárati kapu felett építő kőként beágyazott első rangú, XV. századi gótikus úgynevezett fájdalmas Krisztust ábrázoló […]

Újra háromszáz

Új célként a szüreti fesztivál lebeghet a harkányiak szeme előtt, ha a Kossuth Lajos utcával párhuzamos szervizút felújításának elkészültét várják. A háromszáz méteres szakasz járdáját már korábban újraburkolták, az útnak csak a héten álltak neki.     Engedélyre vártak az áprilisban elkezdett felújítás mostani szakaszában. A munkások elmondták: kizárt, hogy elkészüljön az útszakasz térkővel való burkolása az […]

Hamarosan kezdhetik az útburkolat munkálatait

Május közepén kezdték a Kossuth utca egyik szervizútjának felújítását. A 300 méteres szakasz munkálatainak első üteme magában foglalja a fürdő hátsó bejáratának valamint a járdák burkolatának cseréjét.     A héten várhatóan meglesz az engedély az útburkolara, arra várnak – tájékoztatott az egyik munkás. Az addig hátralevő időt sem töltik tétlenül, folytatják a járdák szegélyköveinek […]

300 méter négy év alatt

Ahogy nemrégiben Baksai Tamás kifejtette és korábban Tiffán Zsolt is utalt rá, igazán eljött az ideje a környezet fejlesztésének.   Az elmúlt években az időközi választásokra bemutatott néhány játszótéren kívül semmiféle városi infrastruktúrafejlesztés nem történt – méltatlankodik egy helyi vállalkozó, majd hozzáteszi: még szerencse, hogy helyhatósági választások négyévente úgyis jönnek.   Hétfőn elkezdődik a Kossuth […]

Így fog kinézni az állatkert – képgaléria

A pécsi állatkert közel egy év múlva újra kinyit, immáron teljesen új épületekkel, terekkel. Nyitását követően már a mostaninál fél hektárral nagyobb, négy hektáros területen várja a látogatókat.   A felújítás alatt az állatok ottmaradnak, ideiglenes kifutókban, karámokban kapnak helyet. Megújul a főépület, lesz új simogató, vízilovak háza, majomház és ragadozók háza is. Éjszakai látványban is […]

Baksai: itt az ideje a szépítésnek

Az utolsó pillanatok egyikét éljük, amikor még szezon előtt nagyobb volumenű munkálatba lehet kezdeni – mutatott rá Baksai Tamás (Fidesz). Persze csak akkor, ha nem ősszel, a Szüreti Fesztivál utáni hetekben akarunk látványos felfordulást, építkezést, amikor már a helyhatósági választásokra kell összpontosítani -tette hozzá.      Harkány adósságának átvállalása után a fejlesztések felé kell fordulni […]

Oldal: 2 / 3123